1937 | Október

Holnap dönt Mussolini

Róma, október 17.
Az olasz kormány fontos elhatározások előtt áll. Erre mutat az a hivatalos közlemény, amelyet vasárnap tettek közzé és amely hírül adja, hogy a minisztertanácsot keddre fontos döntések meghozatala céljából összehívták.

London továbbra is válságosnak látja a helyzetet

London, október 17.
A benemavatkozási értekezlet főbizottságának első ülése után pesszimisztikus hangulat kerekedett felül, mert az ott elhangzott beszédek gondos megvizsgálása azt mutatja, hogy egyik részről sem hajlandók komoly engedményeket tenni.

A „Sunday Times” szerint a helyzet továbbra is válságos és a legnagyobb nehézséget Szovjetoroszország magatartásában látja. A moszkvai kormány ugyanis még csak tárgyalni sem hajlandó a Franco kormány hadviselő jogainak elismeréséről és így könnyen megtörténhet, hogy a szovjet ismét felborítja a benemavatkozási bizottság munkáját.

Kedvezőbb benyomást keltett Grandi olasz nagykövet beszéde, aki engedékenyebbnek bizonyult, amikor kijelentette, hogy az olasz kormány hajlandó az angol-francia javaslatok tárgyalásába belemenni.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary