1937 | Szeptember

Liszkai győzött a Tour de Hongrie második napján

Szegedről vasárnap reggel 7 órakor indul a Tour de Hongrie első napi mezőnye teljes számban. Szeged – Algyő – Hódmezővásárhely volt az útirány. Itt hatalmas bukások ritkították meg a mezőnyt. Éles és Liszkai bukott; horzsolásokat szenvedtek. Orosházán Nótás géptörés miatt feladta a küzdelmet.

A nagy melegben a harcikedv nem volt élénk a versenyzők részéről. Az útvonal Békéscsabán és Békésen keresztül Berettyóújfaluba vezetett. Szalai két ízben is tömlőcserére kényszerült, majd 20 kilométer Debrecen előtt Ignaczak lengyel versenyző az első napi győztes, majd Karaki az első napi második helyezett tömlője mondta fel a szolgálatot.

Később Ignaczaknak és Karaidnak ismét kidurrant a gumija. Debrecenben óriási érdeklődés mutatkozott a verseny iránt és a város szívében lévő célba erős küzdelem után Liszkai géphosszal elsőnek ért a célba 8 óra 36 perc 50 mp idővel. 2. Höfner osztrák, 3. Tudose román. 4. Szalai.

A két nap összesített eredménye alapján 1. Tudose román. 2. Höfner osztrák, 3-4. Karaki és Szalai magyar.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary