Dtum
Login with Facebookk
1903 | Május

A bártfai Erzsébet szobor leleplezése

A híres ősrégi Savanyóviz-völgyben, sötét fenyvesek árnyékában, a természet szépségének varázsán kívül szent emlékek, hazafias érzelmes zsongják körűl az elmerengő vándort. A fenyvesek suttogása tündérmesét regél nekünk a régi időkről, a nagy magyar asszonyról, Zrinyi Ilonáról, a kinek hozzá méltó nagy fia, II. Rákóczi Ferencz, mint gyermek talán épen az ösvényen verte fel kaczagásával a mély erdőt, ahol most üdülő késő utódok pihenést lelnek, gyógyulást keresnek.

 

Ide látszik a még romjaiban is kevély sasfészek, a zborói vár, a Rákócziak ősi vára, a másik völgyhátról a régi királyi város, Bártfa, az idő mohától belepett bástyáival, falomladékaival. Azóta két század tűnt le, de az idő mintha ismételné magát. Mint régen, újra egy fejedelemasszony lépeget az erdő árnyékos ösvényein, a ki a legszentebb anyai fájdalom terhe alatt roskadozva jár-két élete útjain.

 

A ki egyszerű szürke selyemkendővel fedve fejét, veszi napi fürdőjét, a ki gyalog bejárja a vidék kiesebb fekvésű helyeit; egyik-másik fordulónál a reá már várakozó pereczes gyerektől vásárol egy-két darabot, mig a gyerek hálálkodik az "áldott lelkű nagyságos asszony"-nak.

 

De a merre megy, a merre jár, egy nép szeretete, egy nép mély részvéte kiséri. A királyi asszony tudja, látja, érzi ezt, érdeklődik is minden szép és nemes iránt, de vigasztalni semmi sem tudja. Az anyai fájdalom, a milyen szent, épen olyan vigasztalhatatlan is.


Ebből az emlékből szövődött az a világi fényben talán nem annyira tündöklő, de benső egyszerűségében annál meghatóbb ünnep, a melyet Bártfa a múlt vasárnap ült osztálykülönbség nélkül a nép ezreinek jelenlétében. Odaadó, lángoló szeretettel ünnepelte most a közönség annak az emlékét, a ki idegenből szállt e tájékra, de az idegen környezetben, a gyászos időkben is rokonszenvezett nemzetünkkel.

 

Ez az odaadó, hálás érzés emelte neki azt a szobrot, a mely igazán a nép összességének fillérein készűlt. Az ünnep is a nép szeretetének kifejezője volt. Az úri ruhák mellett ott rajzott a föld népe, a férfiak a maguk szőtte kenderszin ruhában, vörös-kék sujtásos mellényben, az asszonyok, leányok, virágos, kék, fehér viganóban.


A déli nap verőfényében kezdődött az ünnep, de az égre egy-két felleg borúlt, a mely enyhítette a nap tikkasztó erejét. A sátrak alatt a korláton kívűl a vidékről összegyűlt nép hullámzott. A Deák-szálló előtt, a hol a megboldogúlt királyné lakott, állott a szobor nemzeti színű lepellel eltakarva a kiváncsi szemek elől.


Az áhitatos csöndben az eperjesi katonai zenekar a Hymnuszt adta elő. Utána Bárdossy Jenő főispán, mint a szoborbizottság elnöke fényes díszmagyarban mondott megnyitó beszédet, melynek elhangzása után Berzeviczy Albert tartotta meg ünnepi beszédét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98