Dtum
Login with Facebookk
1905 | December

A Nobel-díj nyertese - Lénárd Fülöp

Az emberiség összes haladását, Róma megdőltétől egész a mai napig, ki lehet fejezni mindössze talán száz lángelmének a neve által.

Ezek a lángelmék, Baco-Rogeriustól kezdve Marconiig felfedezői mind annak, a mi uj tápot adott a gondolkodásnak, a mi megtermékenyítette az elméket, a mi szebbé tette az életet és a mi fokozta az ember erejét abban az örökös küzdelemben, melyet az életért folytat a természettel.

Ezeknek a lángelméknek voltak segédjeik is sok ezer számra, a kik előkészítették az ő munkájukat, vagy pedig az élet számára feldolgozták és átalakították az ő felfedezéseiket. Hála és elismerés illeti azokat is. De a puszta tény abban áll, hogy körülbelül százra tehető férfiunak a munkája nélkül ott állana az emberiség ma is, a hol akkor állott, midőn Attila lovasai végig száguldottak Európa egyik végétől a másikig.

És a mi nagy bánatunkra, e száz név között egész a legujabb korig hiába keresünk magyart. Ifjaink a rég elmult századokban is száz, sőt ezer számra keresték fel a külföldi egyetemeket. Itthon is voltak nagyhirű főiskoláink a vegyes házakból származó királyaink alatt.

De olyan tudósunk, a kinek nevét az egész külföld ismeri, olyan, a ki a kultúra történetébe kitörölhetetlenűl irta volna be a nevét: csak is a legujabb időkben akadt.

Se Gallileik és Newtonok, se Cartesiusok és Kantok nem vallották hazájuknak Szent István birodalmát. Az ujabb korban egynehány ilyen tudósunk végre akadt. Bolyai János, a ki uj alapokra fektette a geometriát, határozottan ezek közé tartozik.

A gyujtó feltalálója, Irinyi József, továbbá Jedlik Ányos, a ki az első elektromos munkagépet szerkesztette, Semmelveiss a gyermekágyi láz leküzdője, König Gyula, a ki messze kitolta a felső mennyiségtan eddigi határait, valamint Apáthy István, a ki uj alapokra fektette az idegekről szóló ismereteket: azok a férfiak, a kiket ezen a téren felmutathatunk.

Hogy ezek valamennyien az exakt tudományoknak művelői és hogy egyszersmind valamennyien az ujabb kor szülöttei, ez bizonynyal nem a véletlen műve, sőt megvan a belső összefüggés a két körülmény között. A magyar fajnak a természettudományokhoz határozott talentuma van. Mindaddig, a mig a kontemplativ tudományok foglalkoztatták a legjelesebb elméket a mi fiaink nem küzdötték fel magukat az első sorba. Mióta a természettudományok vették át a vezető szerepet, azóta az ő idejök is elérkezett.

Nehány esztendővel ezelőtt e nagyhirű tudósok közé egy ujabb nevet kell igtatnunk, a Lénárd Fülöpét. Egy ideig csak a tudósok emlegették tisztelettel – világszerte. Ő fedezte fel a kathód sugarakat. Felfedezése esemény számba ment a fizikában. E felfedezés egy új elektromos elméletének vetette meg alapjait, mely az iónok és elektromok ismeretére vezetett s egy új, minden csodánál csodálatosabb világot tárt a kutató elme elé.

Egy oly világot, melynek lényei milliószor kisebbek azoknál, melyeket eddig legkisebbeknek tartottunk s melyeknek kifejlett munka-energiája milliószor nagyobb, mint a minőt addig ismertünk. De csakhamar a nagy közönség is kezdte emlegetni a Lénárd nevet. Röntgen az ő felfedezése alapján jutott le a nevéről elnevezett sugarak ismeretére s a Röntgen-sugarakról szóló tan a nagyközönség körébe is eljutott.

Most Lénárd Fülöp megkapta a Nobel által alapított fizikai nagydíjat is. A legnagyobb elismerést, mely tudós embert érhet. E dij odaitélésével a világ összes tudósai hajtják meg zászlajukat a magyar előtt, elsőnek jelölvén meg őt a legelsők között.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez 2 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98