Dtum
Login with Facebookk
1906 | Június

Gróf Károlyi Sándor halála

A magyar főuri társadalomnak s a magyar gazdáknak kiváló vezéralakját ragadta el a halál április 24-ikén gróf Károlyi Sándorban, a ki betegségére gyógyulást keresni járt Mentonéban, 75 éves korában.

 

Holttesttét hazaszállították s itt helyezték örök nyugalomra Fóthon, május 4-ikén, óriási közönség részvétele mellett.

 

A gyászszertartást dr. Virter Lajos nagyprépost végezte fényes segédlettel. A temetésen mintegy százötven társadalmi szervezet, továbbá politikai pártok és jótékonysági egyesületek képviseltették magukat küldöttségileg.

 

A kormány tagjai közül megjelentek: Wekerle Sándor, gróf Apponyi Albert, Darányi Ignácz és gróf Andrássy Gyula, továbbá a magyar gazdaszövetség küldöttsége.

 

Az érczkoporsót befödték az elhunytnak fehér huszártiszti köpenyével, a melyet a szabadságharcz idején viselt.

 

A koporsótól balra az elhunyt kardját, jobbra pedig egy párnán az aranygyapjas rendet helyezték el. A szertartás közben az Operaház teljes kara egyházi éneket adott elő.

 

A beszentelés után az elhunyt főurat a templom alatt levő családi sirboltba helyezték örök nyugalomra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98