Dtum
Login with Facebookk
1908 | Január

Lord Kelvin

1824-1907

Az angol tudósoknál szinte szabályszerű hosszú élet után halt meg Anglia fizikusainak egyik legnagyobbika, Lord Kelvin, családi nevén Thomson William.

Fizikus volt, a glasgowi egyetem tanára 22 éves kora óta, s tudományos munkásságával jelentékenyen tovább vitte a fizikai jelenségek elméleti megismerését. Vizsgálódásai főleg a hő mechanikájára s a villamosságra, főleg pedig a tengeralatti táviratozásra s a hajózásra vonatkoznak.

Hőtani vizsgálatainak olyan hatalmas eredményei vannak, mint az energia szétszóródásának törvénye, a melylyel bebizonyította, hogy minden munkakifejtésnél az energia egy része hővé változik át, vagy a testek hőmérsékének megállapítására vonatkozó tanúlmányok, melyekben a cseppfolyós levegő gyári előállítása alapszik. A villamosságra vonatkozó vizsgálataival pedig ő tette lehetővé a kábelen való táviratozást bármely nagy távolságokra s a hajózást is számos hasznos talámánynyal mozdította elő.

Ez volt benne az igazi, utánzásra méltó angol sajátság: elméleti kutatásaival nemzeti czélokat is segített elő, egyszerre tudta szolgálni a tudományt és Anglia világhatalmát. Hálából ezért már életében a legnagyobb tiszteletben és minden képzelhető megtiszteltetésben részesítette, hamvait pedig legnagyobb fiai közt, a Westminster Abbeyben helyezte el nemzete.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lord Kelvin Lord Kelvin az általa feltalált hajó-compass előtt állva
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98