A néprajz vagy etnográfia (a görö ethnosz, azaz „nép” és grapheia, azaz „rajz” szavakból) a hagyományos életmódot folytató (paraszti, nomád vagy zsákmányoló-gyűjtögető) népcsoportok mindennapi tárgyainak, művészetének (építészet, díszítőművészet, zene, tánc), valamint a szokásaikat, hitvilágukat, énekes és szóbeli értékeiket felölelő hagyománykincsüknek a gyűjtésével és összehasonlító vizsgálatával foglalkozik.
A néprajznak két fő ága van. Az európai néprakz az egyes európai népek parasztságának tárgyait, művészetét és szóbeli hagyományait vizsgálja. Az európai néprajzot főleg német nyelvterületen, magyarországon, kelet-Európában és Észak-Európában művelik.
Az etnológia (görög ethnologeia, vagyis „néptudomány”), amely a hagyományos európai kultúráktól eltérő, elsősorban Európán kívüli népcsoportok életét tanulmányozza, illetve a világ különféle népeit osztályozza, hasonlítja össze egymással.
Nyugat-Európában és Amerikában az etnográfia (angol Ethnography) alatt elsősorban más népek életének a „résztvevő megfigyelés” módszerén alapuló leírását értik, míg a hagyományos európai néprajzot egyszerűen a folklór (az angol folklore, „néphagyomány” szóból) és népművészet kutatásaként jelölik meg.
A résztvevő megfigyelés azt jelenti, hogy a kutató tartósan együtt él a tanulmányozott népcsoporttal, alkalmazkodva az őslakók életéhez, szokásaihoz és elsajátítva nyelvüket. Így képessé válik arra, hogy hitelesen leírja kultúrájukat, hitvilágukat, hagyományaikat.
Az együttélő kutatás módszere azoknak a 19. századi utazóknak, gyarmati tisztviselőknek a munkásságára nyúlik vissza, akik a civilizációtól távol élő őslakó népek kultúrájával való megismerkedést értékesnek és tudományosan hasznosnak találták (pl. az ember őskori történetének rekonstruálása szempontjából.)
A 20. század első felében a bennszülött népek közé költöző híres etnográfus kutatók voltak például Alfred Radcliffe-Brown (ausztrál őslakók) Evans-Pritchard (nuerek, Kelet-Afrika), Bronislaw Malinowski (Melanézia), Margaret Mead (Szamoa), Claude Lévi-Strauss (Amazónia). A résztvevő megfigyelés módszeréből fejlődött ki a 20. század elején az amerikai Franz Boas kezdeményezésére a kulturális antropológia tudománya.
A kulturális antropológusok alapvető módszere lett a tanulmányozott népcsoporttal való tartós együttélés, amit „terepmunkának” vagy "résztvevő megfigyelésnek" neveznek.
