Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

Amerika óriás gőzmozdonya

A világ legnagyobb gőzmozdonyát most épitették meg Amerikában az Erie Railroad Társaság tehervonatai számára. Ez a roppant nagy gép nemcsak hatalmas méreteivel, hanem – a mint az alábbiakból kitünik – a világ összes locomotivjai között legnagyobb erőkifejtő képességénél fogva is méltán vonja magára figyelmünket.

E vasszörnyeteg méretek és erő dolgában összes elődein túltesz. Az Erie Railroad óriás gőzmozdonya, mint valamennyi elődei, arra való, hogy lejtős pályán tehervonatokat vontasson, mert különösen ennek a vasúttársaságnak vonalai nagy távolságra emelkedők.
Ez az új mozdony 27 m hosszú; a szerkocsival együtt kerek számban 265 tonnát nyom, azaz a legsúlyosabb európai locomotivnak éppen kétszeresét és 110 tonnával többet, mint a Saint-Louisban kiállított hatalmas elődje.

Mallet mérnök cpmpound-rendszerű gépe ez, a mely - mint a képből kivehető – egy közös gőzkazánnal táplált kettős gépből áll. Tizenhat keréken forog a mozdony, a kerekek párosával vannak két csoportba elhelyezve oly módon, hogy a kazán és a gép súlya egyenletesen nehezedik rájuk. A mozdony forgóalvázú.

A gőzkazán a lokomotiv fix részén, azaz a főtargonczán van a magas nyomású hengerekkel egyetemben, az előtargoncza pedig tagolt, úgy hogy ha a locomotivnak fordulni kell, a középen lévő tagoltságnál fogva a gép előrésze könnyedén fordulhat jobbra vagy balra, a minek következtében ez a locomotiv hosszúsága daczára kis sugarú kanyarodást is épp oly biztonsággal tehet meg, mint egy kisebb méretű gép.

A gép működéséhez szükséges gőz fejlesztésére szolgál a hatalmas forrógőzkazán; a fűtőkazán átmérője 2.75 m, tehát egy ember egész kényelmesen felállhat benne, hossza 12 m, súlya 52 tonna, de 20 ezer liter viztartalommal együtt 72 tonnát nyom. A fűtőfelület 570 m˛. A belső csöveknek, számszerint 404, átmérője 60 mm, hosszassága 7m.

Ez a tüzelő kazán tehát a legnagyobb, a mit valaha locomotiv számára öntöttek. A tűzszekrény 3.4 m hosszú és körülbelül 3.2 m széles, a rostély 100 láb˛. A szerkocsi is tekintélyes méretű, 81 tonna a súlya, nem számítva a magával vitt készletet, a mely 35 ezer liter vizből és 15 ezer klgr. szénből áll. Ennyire van szüksége a vasszörnyetegnek, hogy egy járatra való enni s innivalója legyen.

A szerkocsi 4, két csoportoks 2-2 tengelyen mozog.
A mozdony részletes leírását fölöslegesnek tartjuk, mert nincs benne semmi különleges, semmi eredeti.

Ezt a locomotivot híressé teszik óriási méretei, imponáló súlya és mindenek felett hatalmas vonóereje, a melyylel sik földön két kilométer hosszú tehervonatot is elbir húzni.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98