Hogy a vasutaknak mai rendszere már elévült és a forgalom fokozottabb igényeinek nem felel meg, azt nemcsak a vasut-technikusok hangoztatják, hanem a közönség is kezdi érezni. Mindenekelőtt nem praktikusak a hosszu, sok kocsiból álló vonatok, a kezelésük is nehézkes és drága és a legnagyobb bajuk az, hogy ma már nem elég, ha két nagy város közt naponként négyszer, ötször közlekedik a vonat.

A mindig fokozódó forgalom azt követeli, hogy az embernek a nap minden szakában legyen alkalma arra, hogy akármelyik városba eljuthasson, éppen ugy, mint a hogy a villamos vasút bármily időben elvisz a főváros minden pontjára. E czélból szükséges lenne, hogy az egyes nagyobb állomásokról sokkal gyakrabban induljon vonat, a mely, főkép a kezelés egyszerüsitése végett, egyetlen kocsiból állna, olyanból a minőt az itt látható képünkön mutatunk be olvasóinknak.

A kocsi eleje a lokomotiv, közepe a személyszállitó rész, hátsó fele pedig a podgyászkocsit helyettesiti. Az ilyen, rövid időközökben közlekedő vonatoknak az a nagy előnyük, hogy az utasnak nem kell nézni a menetrendet, egyszerüen kimegy az állomásra és bizonyos, hogy legfölebb félóra alatt már indul is a vonatja.

Ezt a rendszert már egynéhány vasuttársaság kipróbálta, többek közt a páris–orleansi vasuttársaság, a melynek vonalán harmincznégy ilyen kocsi közlekedik. Igen jól bevált a rendszer, kivált Amerikában és Angliában, ugy, hogy valószinüleg a többi vasuttársaság is kiküszöböli üzeméből a hosszu vonatokat.

A rendszer előnye többek közt még az is, hogy általa nélkülözni lehet a jegypénztárt is, mert a jegyeket a vonatkalauznál lehet váltani, a mi által a közönséget megkimélik a pénztár előtt való ácsorgástól és az esetleges elkéséstől. Természetesen, hogy az ilyen rendszerü vonatok által a posta intézménye is tökéletesedik, mert a levelek kézbesitése sokkal gyorsabban történik.