Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

A railofon

Másként vasuti vagy vonattelefonnak nevezhetők el. Railofon a neve ugyanis annak a valóban érdekes találmánynak, a mely Kramer mérnök nevéhez füződik. Kramer érdekes találmánya abból áll, hogy a sinek mentén helyezi el a vékony telefonkábelt, a melylyel a vasúti kocsikból lenyuló vezeték érintkezik állandóan.

Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az utas a robogó vonatról is telefonálhasson pl. haza vagy egy messzi városba stb. A rendkivül érdekes készüléket most próbálják ki és hir szerint a railofon máris kiállotta nagyjában a tüzpróbát. A találmány minden esetre még tökéletesitére szorul, de a fődolog: az eszme megvalósitása, ime, készen áll és nemsokára elkövetkezik az az idő, a mikor valaki a messze robogó vonatról telefonálhat haza, jelezvén, hogy még csak néhány órai ut van hátra.

A találmány tökéletesítése most főként abban fog kulminálni, hogy miként lehet akadály nélkül pl. Budapestről a nyilt pályán robogó bármely vonatra telefonálni. Ez idő szerint ugyanis ugy áll a dolog, hogy csak a vonatról lehet valamely állomásra telefonálni, de forditva már nem.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98