A budapesti rendőrség nemrégiben egy határozottan pályatévesztett embert tartóztatott le. Az eset meglehetős feltünést keltett, mert nem kevesebbről volt szó, minthogy egy volt vasúti tisztviselő a legkomolyabban felcsapott – zsebtolvajnak.

Hisz az élet oly szép, ha van pénz és olyan szürke ha nincs… Az egykori, nyugdijas vasuti tiszt tehát lassanként egészen ráadta magát a zsebtolvajlásra. Még pedig nagy sikerrel. Tavaly nyártól az idén tavaszig kinos egymásutánban szaporodtak a vasuti zsebtolvajlások. Ezresbankók és drága ékszerek tüntek el, s a detektiveknek váltig volt dolguk a tettes nyomozásával, aki makacs következetességgel ismeretlen maradt. Míg végre a kuthoz járó korsó meséjének igaza mellett bizonyitva, a vasuti tisztből lett zsebtolvaj is kézrekerült.

Hiába a kitünő szakértelem, emberismeret és kézügyesség. A nemezis ott settenkedik a legzseniálisabb operációk mögött, mihelyt azok gazságok és bünök szálaiból szövődnek.
Pedig igazán hidegvérrel és bámulatos leleményességgel operált ez a nem közönséges tolvaj. Csak egy példát a sok közül.

Egyszer sikerült neki egy magasrangu vasuti tisztviselőnek vasuti jegyét ellopni és azzal indult egy jóideig a fosztogató járatra. Behelyezkedett egy elsőosztályu fülkébe és illő leereszkedéssel fogadta a kalauz alázatos tisztelgését.

Éjszaka volt … Egy elsőosztályu utas egyszerre csak arra ébredt, hogy a kupéajtaja hirtelen becsukódik. Mintha valaki lopva kiosont volna a fülkéből. Gyanut fogott s nyomban a pénztárcája kereséséhez fogott. Csakugyan – eltünt! Az utas ideges ember volt és nagy lármát csapott. Az utasok és kalauzok összeszaladtak.

- Megloptak! – kiabálta az utas. – Micsoda ellenőrzés az ahol szabadon járnak a tolvajok?
Ez a kalauzoknak szólt, akiket nagyon kellemetlenül érintett a dolog. Nagyon megrestelték az ügyet és azon voltak, hogy a szomszéd kocsiban utazó felügyelő vagy főfelügyelő valahogy ne tudja meg. De hiába, már az is volt ott az érdeklődök között. Szerencsére nem mutatott haragos arcot. Elmondatta magának, hogy mi történt azután bemutatkozott a meglopottnak, lecsititotta és fogadkozott, hogy mindent megtesz a zsebtolvaj kézrekerítésére. A legközelebbi állomáson a nyomozás érdekében még táviratot is adott fel.

Talán mondanunk sem kell, hogy a nyomozásban segédkező „felügyelő” ur maga volt a tolvaj, s mialatt javában sopánkodott a más tolvajok hihetetlen merészsége felett, a lopott bankók némán ott lapultak a zsebében.

- Persze akkor nagyot nevettem az eseten! – mondotta a rendőrségen – most pedig maguk nevetnek. Ilyen az élet sora! Hiába, aki utoljára nevet….

És lemondó kézlegyintéssel adta le többi viselt dolgait, melyeknek szerencsés kimeneteléről a nála talált corpus delictik és teméntelen zálogcédula tanuskodott. A beismerő tolvaj rendszerint bőbeszédű, csak a tagadó szükszavu.