Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

A trianoni békeszerződésnek a közlekedésügyre vonatkozó feltételei.

3. Vasutak.

A békeszerződésnek a magyar vasutakra vonatkozó rendelkezései igen súlyosak, különösen azon okból, mert a fővárosból sugárszerűen kiinduló hálózatot az új országhatár több helyütt kettévágta, a tranzverzális vonalakat pedig szétdarabolta. Ebhez járul, hogy a főbb csomópontok, mint Kassa, Csap, Szatmárnémeti, Nagykároly, Érmihályfalva, Nagyvárad. Arad, Szabadka a szomszéd államok területére esnek; továbbá az eddigi 27 határállomás helyett jövőben 49 határállomás lesz, amelyek közöl csak 7 esik magyar területre és így több új határmenti állomás létesítéséről kell majd gondoskodnunk.
A minden jog, igazság és méltányosság mellőzésével megállapított új határ következtében a magyar vasutak hálózata 22,564 km-ről 8424 km-re zsugorodik össze, vagyis az eredetinek 37.4%-ára apad, a máv. hálózata pedig 8438 km-ről 8071 km-re, vagyis 36.4%-ra csökken.
A békeszerződésnek a vasutügyre vonatkozó fontosabb rendelkezései egyébiránt következők:
A 268. cikk szerint Magyarország köteles a „területén át a nemzetközi forgalom részére legalkalmasabb utakon, úgymint vasutakon és hajózható viziutakon a szövetséges és társult hatalmak forgalmának lebonyolítására szabad átmenetet engedélyezni. Ezen átmeneti forgalomnak az illetékek és könnyítések tekintetében ugyanolyan elbánásra van joga, mint amilyenben a belföldi forgalom részesül”.
A 270. cikk egyoldalú szabad átmeneti jogot és szállítmányozási, valamint díjszabási elbánást biztosit a szövetséges és társult hatalmaknak a Magyarországon át irányuló egymásközti nemzetközi forgalom részére.
A 271. cikk értelmében „igazgatási és műszaki tekintetben minden szükséges intézkedés megteendő, hogy az árúknak a magyar határokon való átmenete, amennyire csak lehet, megrövidíttessék. A gyorsaságot és továbbítást illetőleg az átmenetben kezelt küldeményeket ugyanoly elbánásban kell részesíteni, mint a belső magyar forgalomban szállítottakat”.
A 272. és 278. cikkek az entente tengeri kikötői részére a Magyarországon esetleg érvénybe helyezendő kedvezményes tarifák alkalmazását, valamint a vasuti és tengerhajózási kombinált díjszabások életbeléptetését biztosítják.
A 294. cikk a szabad utat biztosítja Magyarország részére Adriai-tengerhez.
A 296. cikk szerint Magyarország kötelezi magát arra, hogy adriai és fekete-tengeri kikötőkkel való forgalomban a háboru előtt fennállott díjszabások rendjét, azoknak a német északi tengeri kikötőkkel való versenye szempontjából fenn fogja tartási.”
A 296. cikk értelmében „Magyarország az új Berni Egyezmény megkötéséig a mostani Berni Egyezmény rendelkezéséhez köteles eljárni. A nemzetközi fuvarozást szabályozó és a megkötendő újabb Berni Nemzetközi Egyezmény rendelkezését Magyarországra nézve akkor is kötelezők, ha Magyarország ezen egyezmény előkészítésében résztvenni vonakodnék, vagy ahhoz való hozzájárulását megtagadná”.
A 297. cikk értelmében „Magyarország köteles személyeknek és poggyászoknak közvetlen menetjegyek alapján való továbbításához szükséges oly szolgálat életbeléptetésén közreműködni, melyet a szövetséges hatalmak oly célból fognak kívánni, hogy azok egymásközt, vagy minden más állammal a vasuti összeköttetési, magyar területen át biztosítsák. Magyarországnak ebből a célból át kell vennie a szövetségesek területeiről származó vonatokat és vasuti kocsikat. Azokat legalább oly sebességgel kell tovább tudnia, mint amilyennel ugyanazon a vonalon legjobb távolsági vonatai közlekednek. Az illetékek nem lehetnek magasabbak a belföldi forgalomnak ugyanazon befutandó vonalár, ugyanazon sebesség mellett eső illetéke”.
A 298. cikk biztosítja, hogy Magyarország „semmiféle vámvizsgálatot, általános egészségügyi, vagy ellenőrzési rendszabályt nem fog alkalmazni az ententeállamokba irányuló, itt átmenetben megforduló kivándorlók ellenében”.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98