Irta: poroszrabkowai Strowsky Lajos

A kormány az államvasutakat a mult évi julius hó 1-én életbeléptetett tarifareform előkészitése alkalmával kész programm elé állitotta: az üzleti bevételeknek az üzleti kiadásokat okvetlen fedezniök kell.

Ez időtájt ugyanis már elhatározott dolog volt, hogy az államvasutakat önálló kereskedelmi vállalattá alakitják át, amely önálló háztartást vezet és üzleti hiányainak pótlására állami bevételeket többé nem vehet igénybe.

Ily kötött marsruta mellett az államvasutakra kettősfeladat hárult: egyfelől, hogy pontosan megállapitsák pénzügyi szükségleteiket, másfelől, hogy az üzleti kiadások fedezését biztositó fuvardijszolgáltatásokat az egyes termelési ágak között igazságosan és ugy osszák fel, hogy ezek a fuvardijterhelések az egyes termelési ágak szabad fejlődését ne akasszák meg.

E rendkivül nehéz feladat helyes megoldásáért a felelősséget az államvasutak pénzügyi szükségleteinek kielégitésére hivatott fuvardijszolgáltatások az egyes termelési ágak között tényleg igazságosan voltak megoszthatók és egyetlen ágazat sem részesülhetett a másik rovására indokolatlan dijszabási előnyökben.

Ezt az értékes eredményt az a törekvés szülte, hogy az áruértékosztályozási rendszer ne a maga teljes ridegségében érvényesüljön, hanem figyelemmel legyen az egyes áruk közgazdasági jelentőségére, teherbiróképességére, elhelyezési lehetőségeire stb., vagyis, hogy helyet adjon az áruszállitáshoz füződő közgazdasági érdekek érvényesülésének is.

Előmozditóan hatott ez eredmény elérése továbbá az a körülmény, hogy szigoruan keresztülvitték az uj dijszabásokban a nyersanyag, félgyártmány és készáru dijszabási eltagozódását.

Magától értetődik, hogy a dijszabások előkészitési munkálatainak során gyakran merültek fel a vasutak és a közgazdaság érdekei között bizonyos ellentétek, amint hogy ilyenek az egyes termelési ágak, pl. a mezőgazdaság és ipar, vagy az ipar és kereskedelem érdekei között is többször felszinre kerültek. Ezeket az érdekellentéteket természetesen csakis kompromissumok utján lehetett kiegyenliteni.

Ily előzmények után valóban meglepő, hogy időnként sajtóközlemények jelennek meg, amelyek államvasutaink tarfiapolitikáját hol iparellenesnek, hol kereskedelemellenesnek minősitik; legujabban pedig örvendetes terméseredményeink alkalmából egyre-másra éri támadás az államvasutak tarifapolitikáját, hogy az agrárellenes irányzatokat követ.

A termés értékesitésének kérdése nagy fontosságánál fogva bizonyára megérdemli, hogy ezt a kérdést a vasutdijszabási helyzet szempontjából is tárgyilagosan megvilágitsuk.

Közgazdaságunk egész vonalán azt a törekvést észlelhetjük, amely a békeviszonyok és igy okszerüen a piaci áralakulások terén is a békeparitás helyreállitását célozza. Ha már most vizsgálódásunk tárgyává tesszük, hogy a vasuti dijszabások mennyiben állják utját ennek a törekvésnek, akkor mindenek előtt meg kell állapitanunk, hogy minő viszonyban állott a fuvardij a mezőgazdasági termény árához jelenleg és békeidőkben.