Irta: Samarjay Lajos államtitkár, a Magyar Vasuti és Hajózási Klub elnöke.

Harminc év nem sok a mindenség életében. Egy röpke pillanat csupán, amely sokszor észrevétlenül siklik el az évezredek történetében. De egy ember vagy egy intézmény életében már jelentős korszak ez, amely sok történést, számos cselekedetet és sok gondolat megszületését, megvalósitását vagy elmulását jelentheti.

A Magyar Vasuti és Hajózási Klub ebben az évben üli meg annak az eseménynek 30 éves jubileumát, hogy első otthonában a társas élet megkezdődött. Ez a határkő olyan három évtized lezárulását jelenti, amelynél érdemes megállni és az elmult időre egy rövid visszapillantást vetni.

Harminc évvel ezelőtt, 1899 október hó 28-án a Műcsarnok Andrássy-uti bérelt helyiségeiben nyitotta meg Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter, a Klub akkori elnöke, Ludwigh Gyula Máv. elnök, Ráth Péter Ksod. vezérigazgató és Thaly Emil Dgt. igazgató, a Klub akkori alelnökei társaságában a Magyar Vasuti és Hajózási Klub-ot, hogy az az összes hazai közlekedési vállalatok tisztviselőinek társadalmi otthona és baráti szórakozóhelye legyen.

A világháboru előtti nyugalmas béke-évtized magyarosan közvetlen és kedves klubélet kialakulását és a nyugodt fejlődést biztositotta. Erre az időre esik a Csengery-utcai székház felépitése is. A saját otthon melege még nagyobb lehetőségeket nyujtott az élénk és magas szinvonalon álló klubélet kifejlesztésére.

De a világháboru kitörése könyörtelenül megállitotta itt is a további tervek megvalósitását. A hadiszolgálat sok tagot fegyverbe szólitott, az itthonmaradottak lekékre pedig az aggódás és a szomoruság melanchóliája nehezedett, ami mély nyomokat hagyott a Klub életében is. A derü elköltözött a falai közül és az elhuzódó háboru, majd az utána bekövetkezett szomoru idők alatt nem is tudott visszatérni.

A nehéz évek enyhülésével azonban egyre bátrabb és erőteljesebb kisérletek történtek a régi klubélet feltámasztására. Itt is jelentkezett az élniakarás olthatalan vágya. Buzgó emberek sok lelkesedéssel fogtak hozzá az ujjáépités nagy és nehéz munkájához. Ma már egyre elevenebb erővel ujból virágzik a társas élet, a Klub hagyományosan nemes programja évről-évre ujabb hajtásokkal gazdagodik és azok, akik az ügyeit szivükön viselik, mindent elkövetnek az iránt, hogy a javulás és a fejlődés tartós és állandó maradjon.

A boldog békeévek vigsága és jókedve azonban még nem térhetett teljesen vissza, mert a közlekedési tisztikar is sulyosan érzi az állitólagos béke szomoru következményeit. A klubélet tónusa ezért sokkal komolyabb, mint a békeidőben volt, mert a célkitűzések és programok sok tekintetben kénytelenek a mai viszonyokhoz alkalmazkodni. De a Klub vezetősége azon buzgólkodik, hogy a komoly kulturmunka mellett a régi derü is mielőbb teljes mértékben visszatérjen.

Ezeket a törekvéseket a magam részéről is a legteljesebb mértékben és a legnagyobb örömmel támogatom. A cél eléréséhez azonban feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a tagok klubunkat szeretettel látogassák és a vezetőket a kitüzött program megvalósitására irányuló munkájukban a legmesszebbmenőleg támogassák.

Az összefogásnak, a közös munkálkodásnak bizonyára meglesz az eredménye és ha a magyarok Mindenható Ura eloszlatja a felettünk még mindig borongó felhőket, minden reményünk meglehet az iránt, hogy a Klub a régi jókedv keretében fogja betölteni a közlekedési vállalatok tisztviselői társadalmi és művelődési életében fontos szerepét és az ezután elkövetkezendő jubileumok alkalmával mindig szebb eredményekre tekinthet majd vissza.