Irta: Willheim Gusztáv

A fővárosi pályaudvarok helyes megvilágításának kérdése nemcsak világítástechnikai probléma, hanem összefügg ez a kérdés az idegenforgalmi szempontokkal is, mert a vasuton Budapestre érkező idegen első benyomásait a helyesen megvilágított pályaudvarok előnyösen befolyásolhatják.

Szándékosan hangsulyozom a pályaudvarok helyes megvilágítását. E megjelölés alatt a világítástechnikailag helyes megvilágítást értem. A gyakorlatban általában jól megvilágított helyekről szoktak beszélni, amely megjelölés szabatosan kifejezve annyit jelentene, hogy a szóbanforgó helyek megvilágítása "luxok"-ban mérve elegendő. Lehet azonban "jól" világítani anélkül, hogy "helyesen" világítanánk és fordítva, "helyesen" világítani anélkül, hogy "jól" világítanánk. E látszólag paradox szembeállításnak a magyarázata a következő.

A világítástechnika mai elvei szerint a "helyes" világítás fő kritériuma a vakításmentesség. Helyesen világítunk tehát akkor, ha a megvilágításnál a vakítást kiküszöböljük. Jól világítunk akkor, ha olyan fényerőt nyujtunk, amely előidézi a megvilágítandó hely szintjétől 1 méter magasságban mérve azt a "lux" megvilágítást, amelyet e hely részére a gyakorlat előír.

Ha tehát megfelelő luxot kapunk, de vakítás van jelen, akkor a megvilágítás erőssége jó, de nem helyes, ezzel szemben, ha vakítás nem lép fel, de a luxszám nem kielégítő, akkor a megvilágítás helyes, de erőssége nem kielégítő. Előfordulhat végül még az az eset is, hogy hibásan megválasztott szerelvényekben oly gyenge izzólámpákat alkalmazunk, hogy vakítás ugyan nem lép fel, de dacára ennek a megvilágítás se nem helyes, se nem jó.

A pályaudvarok megvilágítási kérdéseivel foglalkozó szakemberek törekvése odairányul, hogy jó és helyes megvilágítást nyujtsanak.

A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy legujabban a pályaudvarok megvilágításánál alkalmaznak egy speciális megvilágítási módot, amelynél a fellépő vakítástól eltekintenek és ez az ujfajta megvilágítási mód: "a fényszóróvilágítás". Alkalmazási területe egyelőre korlátolt és csakis nagykiterjedésű rendezőpályaudvarokra szorítkozik.

Hogy a budapesti pályaudvarok mai megvilágítását kritikai alapon vizsgálhassuk, arra szolgálnak az alábbiakban bemutatott "éjjeli felvételek".

Az 1. sz. ábra a keleti pályaudvar bejáratát ábrázolja, az u. n. százlábu-hídról felvéve. A szerelvények felfüggesztési magassága megfelelő, azonban a fellépő vakítás olyan erős, hogy ennek következtében a fehér világot mutató bejárati- és vágányutjelzők "tulfedése" lép fel. A tulfedés következtében a bejáró vonat mozdonyvezetőjének szemével a jelzőket keresni kell, ahelyett hogy ezek jelzései önkéntelenül szemébe ötlenének.

A vakítás elkerülésére "mélysugárzókat", a jelzések élesebb kidomborítására "villanó-fényeket" célszerü alkalmazni. A mélysugárzók megválasztásánál az izzólámpa wattszámával a szerelvénynek összhangban kell állania, vagyis 1000 wattos izzólámpát csakis annak befogadására alkalmas szerelvényben lehet ugy alkalmazni, hogy izzólámpa és szerelvény együttes hatása oly fényleadást eredményezzen, amely jogosan reászolgál a "mélysugárzó" megjelölésre.

Igen gyakran látni ugyanis olyan esetet, amelynél a szerelvény ugyan mélysugárzó, de csak 200 wattos izzólámpa befogadására alkalmas, ezzel szemben a megfelelő luxszám elérésére pl. 500 wattos izzólámpát helyeznek beléje. Az eredmény az, hogy a meg nem felelő szerelvényből a tulnagy izzólámpa kilóg, a szerelvények fényelterelő hatása egyáltalában nem érvényesülhet és az izzólámpa nagyjában ugy adja le fényét, mintha csupasz foglalatban függne. A meg nem felelő szerelvényért kiadott pénz teljesen kárbaveszett.

A 2. sz. ábra a keleti p. u. vágány-csarnokának megvilágítását mutatja. Két körülményre kell itt felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy nagymérvü vakítás van jelen, a másik, hogy a szerelvények alacsonyan vannak felfüggesztve. A beérkező idegen, ha nyugatról érkezik hozzánk, teljesen szokatlan benyomásokkal áll szemben. Pl. Németországban a pályaudvarvilágítás oly fejlett fokon áll, hogy a keleti p. u.-éhoz hasonló nagyságu vágány-csarnokban vakítást már seholsem tapasztalhatunk.

Sőt a szomszédos Ausztria is előbbre van már e téren, mint mi. A bécsi Westbahnhof vágánycsarnokának megvilágítása, magasra felhuzott mélysugárzókkal világítástechnikailag helyesen van megoldva. A mi keleti pályaudvarunknál pótolni és ezeket a mélysugárzókat a csarnok oldalfalainak és a vasszerkezet érintkezési vonalának magasságába felhuzni. Az így megvilágított keleti p. u. az érkezőre feltétlenül előnyösebb behatást gyakorolna, mint a ma elébe táruló kép.

A 3. sz. ábra a nyugoti p. u. bejáratát mutatja a Ferdinánd-hídról felvéve. Ennek a bejáratnak a megvilágítása aránylag egyszerű feladat, mert egy-egy lámpa bevilágítja az egymás mellett vonuló néhány vágányt. De a közölt kép reámutat a jelenlegi világítás hibáira. A bal oldalon látható egyemeletes épületnek még a teteje is meg van világítva.

Ez azt mutatja, hogy a "vertikális" megvilágítás tul erős a "horizontális" megvilágítás rovására. Az épület megvilágítására itt semmi szükség nincsen, ellenben több fényre volna szükség a kép jobboldalán látható bejárati váltók megvilágítására.

Leszögezhetjük tehát, hogy a szerelvény felfüggesztési magassága megfelelő, ellenben maga a szerelvény nem. Ide mélysugárzóra volna szükség, amely a fényt erőteljesen lefelé terelné, ezzel hiányos horizontális világítást erősítené.

Látunk ezen a képen még egy igen érdekes dolgot. A kép közepén álló blokktoronyból csak ugy sugárzik ki a fény. Ennek oka, hogy a blokk-helyiség régimódi lapos bádogernyőkben lógó csupasz izzólámpákkal van megvilágítva, amelyek erős vakítást okoznak.

Helyes megvilágítási mód blokktornyok részére, u. n. munkahely-lámpák alkalmazásával érhető el, amelyek mélyen lenyuló ernyő alá rejtik az izzólámpákat. Az ilyen szerelvények csupán a blokkmezőkre vetik a fényt, míg a torony szemmagasságban lévő része teljesen sötét, vakítás nem lép fel és a blokkör kitekintve a vágányhálózatra azonnal áttekintheti a helyzetet anélkül, hogy az erős világítástól vakított szemének időre volna szüksége arra, míg a "világos" beállításról "sötétre" átadaptálódhatik.

A 4. sz. ábra a nyugoti p. u. vágánycsarnokát szemlélteti. A megvilágítás ennél a csarnoknál már lényegesen jobb, mint a keletinél. A régi szerelvényeket egy-két év előtt mélysugárzókkal cserélték fel és ez alkalommal a szerelvényeket magasabbra szerelték. A világítástechnikai elveket helyesen alkalmazták, csak a kivitel szorul még némi helyesbítésre.

A nyugoti p. u.-on alkalmazott mélysugárzók ugyanis tulkicsinyek. Fellép az a már fentebb említett eset, hogy a maximálisan 200 wattos izzólámpa befogadására épült mélysugárzókba nagyobb izzólámpákat kellett tenni, miáltal a mélysugárzó elvesztette értékét és az eredmény a képen látható vakítás.

Ha a nyugoti p. u. megvilágítását tökéletessé akarják tenni, akkor 1000 wattos izzólámpák befogadására alkalmas mélysugárzókat kellene felszerelni és a szerelvényeket felhuzni az oldalfalak és a vasszerkezet érintkezési vonalának magasságáig.

Nálunk kissé bátortalanul, ugyszólván méterenként helyezik feljebb és feljebb a szerelvényeket. Ennek eredménye, hogy 4-5 m magasságig az oldalfalak a horizontális megvilágítás rovására, tulerősen meg vannak világítva, magának a csarnoknak a méretei pedig nem érvényesülnek, mert fent minden sötét marad.

A pályaudvari vágánycsarnokoknak a szerelvények helye 12-15 m magasságban van. Megfelelő szerelvények alkalmazásával nem is kellenek a jelenleginél sokkal nagyobb izzólámpák ahhoz, hogy a megvilágítás erőssége változatlan maradjon, de a vakítás teljesen ki legyen küszöbölve. Csak a rendelkezésre álló fénymennyiséget kell ugy irányítani, hogy az a jelenleginél jobban kihasználtassék.

Az 5. sz. ábra a nyugati p. u. egyik II. oszt. várótermének megvilágítását mutatja. Az ott felszerelt üvegből készült teljesen közvetlen megvilágítást nyujtó szerelvények a helyiséget egyenletesen bevilágítják, csupán magasabbra kellene őket felhuzni, mert ennél a világítási módnál az alsó selyemfényü üvegbúrán keresztül, ha vakítás nem is, de oly erős fényátszűrődés lép fel, hogy ezen okból a szerelvényeket célszerű mindenkor a 15 fokos látószög felé helyezni.

A 6. sz. ábra a Duna-Száva-Adria vasut budapesti bejáratát mutatja a győri-uti hídról felvéve. Erről a képről ugyszólván szórul szóra ugyanazt mondhatjuk, mint amit a nyugoti p. u. bejáratának megvilágításáról fentebb mondottunk. Erős vakítás ugy a ki-, mint a bejáratnál, jelzők tulfedése, erős vertikális és gyenge horizontális megvilágítás. A baloldalon látható blokktorony belső megvilágítása ugyancsak modernizálásra szorul. Tekintve, hogy a hibák egyeznek a nyugoti p. u.-nál találtakkal, a javítás módszerei is egyeznek az ott felemlítettekkel.

A 7. sz. ábra a Duna-Száva-Adria vasut budapesti vágánycsarnokának esti megvilágítását ábrázolja. A régi csarnokban természetesen nehéz modern világítást adaptálni és így az átalakítás csupán arra szorítkozhatna, hogy a csarnok oldalsó perronjait megvilágító régi ívlámpagömböket és a kép közepén látható csupasz lámpaernyőket cserélnék fel modernebb lámpatestekkel.

A 8. sz. ábra a kelenföldi p. u.-nak a felvételi épület előtti vágányhálózatát tünteti fel a felüljáróról felvéve. Mint a képről láthatjuk az előtér megvilágítása elég egyenletes, azonban erős vakítás és feleslegesen nagy vertikális megvilágítás van jelen. Megfelelően nagy izzólámpák befogadására alkalmas mélysugárzókkal a vakítást ki lehetne küszöbölni és a horizontális megvilágítás megjavulna.

Ezzel nagyjából végig tekintettünk volna a budapesti pályaudvarok mai megvilágításán. Majdnem minden pályaudvarnál azt tapasztalhattuk, hogy még gondos csiszolásra van szükség addig, amíg egy-egy pályaudvar megvilágítása tökéletesnek lesz mondható. Itt sem nagy problémákról, sem nagy befektetésekről nincsen szó, inkább meglátó szemre van szükség, amely az egyes adott esetekben megtudja állapítani, hogy miképpen lehet a legolcsóbb eszközökkel a legjobb hatást elérni.

Valamennyi feladat között a keleti p. u. világításának modernizálása volna a legszükségesebb. Ezen a pályaudvaron bonyolódik le Budapest forgalmának oroszlánrésze és ezért elsőrangu érdekünk fűzödik ahhoz, hogy az ideérkező idegen a pályaudvar megvilágításán is érezze, hogy ez az ország még a Nyugothoz számítandó.

Ha mi jól világítunk, akkor annál nagyobb lesz a kontraszthatás, ha a tőlünk keletre vagy délre fekvő országok fővárosainak pályaudvaraira megérkezve, azt tapasztalja az idegen, hogy Budapesten a pályaudvarok megvilágítása jobb mint ott.

De fontos a budapesti pályaudvarok helyes megvilágítása a vidék szempontjából is, mert a vidéki pályaudvarok megvilágításának megjavulása csak akkor várható, ha az ország fővárosában a pályaudvarok megvilágítása megfelel a korszerü világítástechnika követelményeinek.