A gazdasági válságra s az árúk világkrachjára jellemző a következő amerikai történet, mely érdekesen mutatja a végső tönk szélén álló farmerek elkeseredését és azt, hogy milyen ötletekkel próbálják a gabonanyomorúságra felhívni a hatóságok figyelmét.

Jonah Swantsen-nek hívják azt a kétségbeesett gabonatermelőt, akinek az elmult ősszel messzi Oregon államában öt vagón búza maradt a nyakán, mellyel nem tudott mit kezdeni.

- Ha a fejsze odaveszett, vesszen utána a nyele is - gondolta. A számára majdnem értéktelen búzát vagónokba rakatta és a vagónokkal személyesen felutazott Chicagóba, melynek gabonatőzsdéje diktálja a világpiac árait. Már egymaga ez az út szép pénzbe került, mert Chicago óriási távolságra van Oregontól.

A farmer Chicagóban teherautókat bérelt, a munkásokat megvesztegette és hozzálátott terve kiviteléhez. Fényes délben közvetlenül tőzsdezárlat előtt megállt a teherautókkal a gabonatőzsde bejáratánál s a munkások mintegy vezényszóra leeresztették a teherautók oldalfalait és öt perc alatt az egész gabonamennyiséget az aszfaltra zúdították. A búza óriási halmokban állt az uccán s a járókelők nem tudták mire vélni a dolgot.

Akkor Swantsen leugrott a teherautóról, nyakából egy kíntorna lógott és a búzahalmaz mellett keservesen énekelni kezdett. A hatást még fokozta a nyakából lelógó tábla: "Segítsenek a szegény, tönkrement farmeren, éhenhal, mert nem tudja eladni gabonáját."

A történet folytatása: Swantsent 300 dollár pénzbírságra ítélte a békebíró. A propagandaötlet mégis bevált, a lapok egy hétig foglalkoztak a farmernyomorúsággal. Segíteni persze senki sem tudott.

Még Amerikánál is katasztrófálisabb helyzetben van azonban Brazília. Ez a roppant terület, melyen a brazil nemzeti vagyon jórészét a kávéültetvények teszik. Közbejött azonban a gazdasági válság, a kávéfogyasztás mindenütt csökkent, a piacok felvevőképessége megcsappant. A mult esztendőben azután egyenesen katasztrófálissá vált a brazil kávétermelők helyzete, húsz év óta nem volt olyan jó termés, mint az elmult esztendőben.

Mit csináljanak most a felhalmozott kávéhegyekkel? Ezzel a kávétömeggel az egész világ három esztendőre el lenne látva. A világ összes kávéházaiban sem tudnák a kapuciner és feketekávé hívei három esztendőnél rövidebb idő alatt ennek a felét sem elfogyasztani, sőt ha a szopós gyerekeknek is feketekávét adnának akkor sem fogyna el ez a kávétömeg.

Nem volt más hátra, a felesleget el kellett pusztítani, hogy legalább a jövő évben tisztességes ára legyen a kávénak. Santos kikötőjében hajórakományszámra süllyesztették a tengerbe a fölösleges kávét, az öböl vizében napokig ázott a kávé, egyetlen óriási feketekávéscsészévé alakult az egész öböl s a halak ijedten menekültek erről az elátkozott környékről.

Akkor valakinek eszébe jutott: hiszen a kávéval fűteni is lehet! Próbafűtést tartottak és kiderült, hogy a kávé nagyszerűen beválik fűtési célokra is. A brazil vasutakon hónapokig "kávéfűtéssel" futottak a vonatok, melynek mozdonyait ilyenformán aztán tényleg joggal nevezhetjük "kávédarálóknak".

Egy előnye volt a kávéfűtésnek, a lokomotívok füstje egyáltalán nem volt büdös, kellemes kávéfüst terjengett a vonatok nyomában. Igaz, hogy a mozdonyvezetők aztán egész életükre megútálták a kávénak még a szagát is.

Nincs olyan zuga a világnak, melyet a világválság ne érintett volna. Azt pedig, hogy az amerikai gabona krachja mennyire érintette például a magyar földmívelőt - egyáltalán  nem is kell magyaráznunk.

Kávéfűtötte expresszvonat, búzatáplált sertések - ínséges emberek: ez a világválság arca.