Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

Néhány szó a gazdasági vasutak jelenlegi helyzetéről

Irta: Zerkovitz Rudolf, okl. mérnök, vasutigazgató

 

Csonkamagyarország gazdasági vasutainak forgalma az 1929. évben érte el a kulminációt. Ebben az esztendőben országszerte kielégítő jó termés volt úgy kenyérmagvakban, mint burgonyában és cukorrépában s a gazdasági termények árai is még olyan szinten mozogtak, hogy a gazdaságok is megtalálták mellette számításukat és a termények elbírták a nagyobb távolságra való fuvarozás költségét is.

 

A gazdasági vasutak kedvező helyzete szolgált okul arra, hogy Bud János akkori kereskedelemügyi miniszter a tervezett nagy külföldi kölcsönből cca 50 millió pengőt akart kihasítani újabb gazdasági vasutak létesítésére. Úgy a napisajtó, mint különösen a szaksajtó akkoriban kimerítően tárgyalta ezt a kérdést és pro contra több érdekes cikk látott napvilágot. A programmban nemcsak új gazdasági vasutak létesítéséről volt szó, hanem a meglévő gazdasági vasuthálózatok fejlesztéséről is, kapcsolatban a meglévő vasutak modernizálásával.

 

Az 1930. és 1931. években országszerte rossz termés volt. Az európaszerte dúló gazdasági háborúskodás következtében a termények árai is rohamosan csökkentek, valutáris nehézségek folytán a kivitel is megtorpant. Ezek az állapotok nemcsak a nagy vasutak üzleteredményeit befolyásolták károsan, hanem igen súlyosan nyomták rá bélyegüket a hazai gazdasági vasutakra is, melyek a vasutak fennállása óta éppen az 1931. évben érték el legrosszabb üzleti évüket.

 

A gazdasági vasutak forgalmának visszaesése az 1931. évben nagy átlagban a személyforgalomban 25%-ot, a teherforgalomban 30%-ot tett ki s már bizonyos, hogy gazdasági vasutaink többsége az 1931. évi üzletévet nagy veszteséggel fogja lezárni.

 

Ha figyelembe is vesszük, hogy Európa államainak vasutai is 1931.-et katasztrofális évnek jelzik, sőt, hogy a világra szóló gazdasági pangás következtében még Amerika vasutjai is nagyjából veszteséges üzleti évről számolhatnak be, kétségtelen mégis, hogy az államvasutak és nagy gazdasági hátvéddel rendelkező vasuti csoportok veszteségeinek fedezetéről az államok, vagy a nagy pénzcsoportok tudnak majd gondoskodni. Máskép áll azonban a helyzet országunk gazdasági vasútjainál, melyeknek építési tőkéjét mindenütt az érdekeltségek adták össze.

 

Ezek az érdekeltségek annakidején nagy reménységgel járultak hozzá az építési tőkéhez és hoztak hosszú évekre terjedő áldozatokat a gazdasági vasutak létesítése érdekében, mert ha nem is várták azt, hogy részvények ellenében adott hozzájárulásaik valaha is kamatozni fognak, de számítottak arra, hogy a vasutak üzemben tartása lehetővé fogja tenni az érintett földterületek gazdaságosabb kihasználását, terményeiknek jobb és gyorsabb elfuvarozását, ezzel kapcsolatban terményeik jobb értékesítési lehetőségét.

 

A vasutakat létrehozó ilyen helyi érdekeltségek a beállott súlyos gazdasági helyzet következtében maguk is anyagilag teljesen leromlottak s ma nincsenek abban a helyzetben, hogy a gazdasági vasutak üzemi deficitjére bárhonnan is fedezetet tudjanak előteremteni.

 

Annak ellenére, hogy valamennyi meglévő gazdasági vasut már az 1930. évben megkezdte a gazdasági helyzetre való tekintettel az üzemi teljesítmények csökkentését, az üzemi kiadások mimimumra való redukálását, az 1931. évben nemcsak a személyzet létszámának csökkentését, hanem az alkalmazottak fizetésének csökkentését is s dacára annak, hogy az összes gazdasági vasutak üzemében a legmesszebbmenő takarékosságot vezették be, az általános, folyton fokozódó forgalomcsökkenés következtében válságos helyzetbe jutottak.

 

Egész bizonyossággal megállapítható már ma, hogy amennyiben a gazdasági helyzet rövidesen nem javul meg gyökeresen és a forgalom úgy a személy-, mint az áruforgalomban nem lendül fel belátható időn belül, úgy a meglévő gazdasági vasutak nagy része visszavonhatatlanul a lét vagy nemlét kérdésének felvetése elé kerül.

 

A gazdasági vasutak par excellence mezőgazdasági érdeket szolgálnak. Megilletné őket minden tekintetben legalább is az az állami támogatás, amely állami támogatásban a hazai mezőgazdaság részesül. Egy jó közepes termés még a mai terményárak mellett is talpra állíthatná a válsággal küzködő gazdasági vasutakat, de a termés is csak 7-8 hónap mulva jöhet tekintetbe elfuvarozás szempontjából s kérdés, hogy a vasutak mai helyzetükben kibírják-e addig.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98