Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

Szent-Ivány MÁV-igazgató, az anyagbeszerzési főosztály főnöke vasárnap hivatalában agyonlőtte magát

Vasárnap délelőtt 11 óra előtt 5 perccel az ünnepi csendbe merült MÁV igazgatósági palota harmadik emeletén, a 336. számú szobában cigarettázva beszélgettek Gál Lajos MÁV főfelügyelő, osztályfőnök és vitéz Kálazy Sándor MÁV titkár. A szomszéd szobából, amely Szent-Ivány Ferenc igazgató, főosztályvezető dolgozószobája, halk dobbanást hallottak.

 

- Valami feldőlt, talán egy szék, - vélekedett Kálazy titkár. - alighanem őméltósága lökte el. A főfelügyelő azonban rosszat sejtett.

- Menjünk be - mondta elhalványodva.

 

Kopogtattak az ajtón, de választ nem kaptak. A két tisztviselő pillanatig megdöbbenve nézett egymásra. Tudták, hogy Szent-Ivány Ferenc kormányfőtanácsos, az anyagbeszerzési G. főosztály szabadságolt vezetője, reggel negyed 10 óta hivatali szobájában tartózkodik. Erélyes mozdulattal lökték be az ajtót.

 

Szent-Ivány igazgató egy sárga bőrkarosszékben ült, háttal az Andrássy útra néző ablakoknak, a feje félrebillent, balkezével a karosszék támláját markolta, jobbkeze élettelenül csüngött le, jobbhalántékából patakzott a vér. Gál hozzáugrott, megragadta a kezét: a pulzusa még vert...

 

- Gyorsan, gyorsan orvosért! - kiabálta a főfelügyelő és a titkár. Kálazy felszakította az ajtót, az altiszt, aki még nem tudta, mi történt, végigfutott a harmadikemeleti folyosón, le a lépcsőn, az első emeletre és bezörgetett vitéz Csia Sándor MÁV főorvos szobájába. A következő pillanatban a főorvos, aki véletlenül tartózkodott vasárnap a kihalt épületben, felrohant Szent-Ivány szobájába. Mire megérkezett az igazgató már halott volt.

 

Berregett a telefon, hívták a mentőket... odalent szirénázott az autó, rohantak fel a hordággyal, - későn! Az épületben alig volt valaki, néhány ügyeletes tisztviselő, akik nyugodtan dolgoztak szobáikban és semmiről sem tudtak. Akkor mentek ki a folyosókra, mikor meghallották a mentőautó tülkölését és látták, hogy a hordágyat vivő emberek egy pillanatra megállnak a szárnyasajtó előtt, amelyen a következő felírás látható: "G. Anyagbeszerzési főosztály. Szent-Ivány Ferenc m. kir. kormányfőtanácsos, igazgató" és "Imrédy Kálmán m kir. kormányfőtanácsos, igazgatóhelyettes".

 

Szent-Ivány igazgató most töltötte be szolgálati idejét és május elsején ment volna nyugalomba. Odabenn, a tágas, előkelő fogadószobában, amelyből a titkári szoba, majd Szent-Ivány dolgozószobája nyílik az egyik oldalon, a másik oldalon pedig Imrédy Kálmán szobája, sápadtan, remegve álltak a percek előtt lezajlott véres tragédia tanui: Gál főfelügyelő és Kálazy titkár.

 

A kezükben papírdarabokat tartottak. Nagy, sárga hivatali borítékban többíves, ceruzával írt nagybetűs levél az egyik. A borítéklapon aláhúzva ez a szöveg áll: "A MÁV igazgatóság minden tagjának, lemásolandó."

 

A szöveg így szól: "1933 február 26. Az ügyésznek mindent elmondottam, most már csak a rágalmakra kellene reflektálnom. Minden ügyet megbeszélés alapján intéztem, a legjobb igazságot kerestem. Aki barátomnak mondotta magát, annak csak kevesebbet tettem.

 

A vizsgálat rosszul volt megfogva, mert politikummal volt tele. A cég ügyét vizsgálgatta a rendőrség, de a tisztviselők szerepét nem lehet elégtételül odadobni. Payrt kértem, mondja meg, mi lehet a dologban, de úgylátszik, ő szenzációt csinált, Lázár Miklóssal két ízben beszélgettünk, mondhatom megértően, szociális dolgokról.

 

Szenzáció kellett. Több lap fogyott. Egy feketelelkű ember, akit jól ismerek, akinek többször megbocsátottam, látszólagos adatokat gyűjtött ellenem és mindenki ellen, aki azt hirdette, pléhpofával tud járni s volt oka gyűlölni engem.

 

Ha valaki azt állíthatta, hogy én tudtam a csalásokról, akkor neki segíteni kellett azt, akkor miért nem tett meg mindent. Elsősorban az osztályra tartozott. Az olaj-szurok junktimos kiírására csütörtökön adtam rendelkezést, hétfőn adatott ki Tudom, hogy intézkedéseimben hiba nem volt. Azt csak komoly, rosszakaratú szívóssággal lehetett fordítva magyarázni. A sok álbeállítás ellen lesz-e tisztesség a lapokban majd hozni az igazságot? Kockázatos lehet a cselekedetem, mert ezt is ellenem használhatják, de a hazugságok fekete lelke ellen nem tudok harcolni.

 

Minden ügyet majd megvilágítanak őszinte kollégáim. Talán jobban, mint magam. Önszántamból cselekszem. Isten veled, szegény Magyarország. Szegény feleségemet nyugtassák meg, ha zavarják.

Szent-Ivány Ferenc"

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98