Közlekedési kormányzatunk s az alsóbb rangu vasutasok

Lezajlottak a karácsonyi ünnepek s átléptük az ujév küszöbét.
Mi, vasutasok reményt és bizalmat viszünk az ujévbe s talán ennek soha nem volt nagyobb jogosultsága, mint most, mikor a legfelső hatóságaink tündöklő jóakarattal, a jog, törvény és igazság jelszavával intézik sorsunkat.

Az altisztikar és a szolgaszemélyzet régen várt arra a derült korszakra, midőn nekik is felragyog a boldogság hajnali csillaga. Tömegesen látogatják szerkesztőségi irodánkat ezek az egyeszerű, de lelkes emberek, a vasúti szolgálat ugynevezett „kalapácsai”, kik a technika csodás vivmányait értékesitik a m.á.v. s ezzel a haz javára. Ezekből a látogatásokból megértjük a külszolgálatnál működő pályatársai aspirátióit, viszont módunkban van megismerni a központi ügykezelést is és igy alapos tudással elbirálni a szolgálati érdekre fontos reformokat. Szerkesztőségünknek tehát az a czélja és hivatása, hogy szellemi összhangot létesitsen az intézet czéltudatos közlekedésügyi kormányzata s az alkalmazottak jogos törekvései között.

Mi bebizonyitani kivanjuk s fogjuk is azt, hogy ezt a czélt szolgálva is lehet eredményt elérni. A „Vasut” szerkesztője, mint ebből az ujságból olvasható volt, kétszer is volt a letünt évben. Ausztriában, az ottani személyzeti viszonyok és a szaksajtó tanulmányozásai végett. Valóságos szociális tábor az, melynek hősei ugyszolván vérvörös zászlóval járják be a vonalakat, hogy a kedélyeket fellázitsák. A vasúti közegeket az „Arbeiter Zeitung” egészen fanatizálta. Osztrák pályatársaink szaklapja legutóbb például a balesetek alkalmából czikket közölt a déli vasutról e czimmel: „Intézet a tömeges embergyilkolásokra.”

A mi lapunk megfogadja az ujév küszöbén, hogy ebből az irányból nem kér. Miként a természet adományainak várományosai, ugy mi is felfelé tekintünk, hol minden jónak forrása van. A fehér zászlóval kezdtük pályafutásunkat, ezzel is akarunk haladni azzal az eltökélt szándékkal, hogy az alsóbb rangú vasutasok jogos érdekeit fogjuk fürkészni s abban az irányban tárgyalni, a melyet a megvalósitás utjára elvihetőnek látunk. Azt óhajtjuk megérni, hogy a jog és igazság aranysugarai áttörjenek minden réteget s a legmagasabb helyről eljussanak az utolsó őrházig. Mert bőséges tapasztalataink vannak arra nézve, hogy még a nyomor sem rágja úgy az ember lelkét, mint az eltiport jog érzete, vagy az igazságtalanság érvényesülése.

Mindnyájunknak érdeke mellett az intézet érdeke is az, hogy egy megelégedett, lelkes sereg töltse be azt a nagy munkakört, melyet pályatársaink részére a m.á.v. kijelöl.