Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

A m.á.v. a lejtőn

Míg mi és velünk együtt a világlapok a m.á.v.-ról azt hirdetik, hogy rohamos fejlődésében maga után hagyja a legtöbb kulturállam vasutügyét, addig egy ujszülött magyar lap „lejtőre viszi” intézetünket. Szerencse, hogy ez a „M.Szó” nem hallik messzire. Ebben az ujságban azt olvastuk a minap, hogy a m.á.v. igazgatósága irtóhadjáratot intézett ama vasúti közeg ellen, ki odavitte az adatokat. Ez nem igaz, de nem is lehet igaz. Olyan sületlenségeket vasúti közeg nem irhatott. Az a cikkiró csak onnan ismerheti a vasutat és a vasúti szolgálatot, hogy utazása közben látott mozdonynyal vontatott kocsikat, amint ezek kerekei mesés gyorsasággal gördültek a sineken; látott személyzetet, mely fogadja és kiséri a vonatot.

Ezek a czikkiró ismeretei, melyek bővülnek még a statisztikai adatokkal. A czikkek olvasói tisztában vannak azzal, hogy olyan egyén, aki csak két hétig is szolgált a vasutnál, nem irhatta meg a M.Sz. ostobaságait.

Megmondom én, hol van a jelzett czikkek forrása: az ujság politikájában. Ugyanis most rendben folyik az ország kormányzása, miért is az az ujságvállalat keresi a kormány Achilles sarkát, a hol még (nézete szerint) sebezhető. Igy jutott el a m.á.v.-hoz, nem gondolván azzal hogy az igazgató hatóságunkon kívül 40-50 ezer közeg munkájának eredményét sérti az igazság rovására akkor, a midőn virágzásban levő intézetünket a „lejtőre viszi”. Ha már az ország pénzügyi viszonyai nem engedik meg, hogy a m.á.v. alkalmazottai rózsás anyagi helyzetbe jussanak, legalább elvárhatják ezek a munkás emberek azt, miszerint elismerjék róluk terhes szolgálatuk sikereit.

Hogy hol van a m.á.v., lejtőn-e, vagy utban a Parnassus felé, azt nem az elfogult czikkiró nyomtatott papirosából olvassuk le, hanem becses adatokból. Igy például a franczia közmunkaminisztérium vasúti osztályának most kiadott táblázatából is sokat tanulhat a czikkiró. E szerint Európa vasutai kiterjedés szerint igy következnek: Német-, Orosz-, Francziaország s aztán mi jövünk. Tehát már megelőzzük a hatalmas Nagybritanniát is. De még a dicsőség közelebb fér hozzánk, ha megfigyeljük az 1898. évi eredményeket, melyből kitűnik, hogy vonathálózatunk növekedése tekintetében Oroszország első s mi második helyen vagyunk. Tehát tulszárnyaltuk e téren egy kivételével az összes kulturállamokat.

No de térjünk a részletekre. A czikkiró a m.á.v. deficitéről beszél, csakhogy ezt könnyen teheti, mert az ostobaságokat nem bünteti a törvény.
Nézzük azonban, mi az igazság?

A m.á.v. 1900. évi költségvetésében előirányozva van:
Bevétel 206,382.000 korona
Kiadás 127,426.546 "
Üzleti fölösleg 78,955.454 "

Tehát körülbelül 79 millió tiszta jövedelemnek fele meg, mely a m.á.v. befektetett (1,751.066.035 korona) tőke után 4 ˝ % kamatoztatásnak felel meg.

No czikkiró úr, hol itt a deficit? Vajjon 1 ž milliárdnyi tőkét lehetséges volna-e jobban kamatoztatni? Ha erre a kérdésre feleni tud a czikkiró, akkor praedestinálva van az Osztrák-Magyar Bank kormányzói állására, Katuz helyére.

Soknak találja a czikkiró a diétákat (változó illetményeket) is. Vajjon tudna ő az iróasztal mellől dirigálni, ellenőrizni a 14,065.802 kilométer hosszu m.á.v. munkáját? Én nem hiszem, hogy a czikkiró vasúti tudományával, még egyetlen omnibus kocsiból álló közlekedés lebonyolitása is lehetséges volna.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98