Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

A Ganz vasutat épít Olaszországban elektromos vasút nagyfeszültségü forgató árammal

A hazai elektrotechnikai ipar legujabban megint magára vonja a külföldi szakértők figyelmét. A Ganz és Társa czég ugyanis egyik olasz vasútnak 106 km hosszu pályáját 3000 volt feszültségü forgató árammal való üzemre rendezi be s az alkalmazandó rendszernek kipróbálása czéljából az ó-budai szigeten létesített próbavasúton már néhány hónap óta kísérleteket végez. A szóban lévő olasz vasútnak kocsijai 19 m hosszuak lesznek és óránként 60 km sebességgel fognak közlekedni.

Ez uj vasút iránt a külföldön annyira érdeklődnek, hogy annak tanulmányozására külföldi szakértők egymásután érkeznek Budapestre.

Az olasz kir. déli vasút Cairo és Lamino elektrotechnikusokat, a Mediterrané vasút pedig Tremontani főmérnökét küldte ki az emlitett próbavasút tanulmányozására.

Manchester polgármestere külön szakbizottságot küldött ki e czélból.

Dr. Mengarini, a római műegyetem elektrotechnikai tanára is bejelentette látogatását. Nvergord és Razmuzen norvég mérnökök is tanulmány tárgyává tették nevezett hazai gyárunknak ez uj nagyfontosságu szerkezetét.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98