Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

Bővül a vasút

Igen érdekes eszmével foglalkoznak most az illetékes torontálmegyei tényezők. A Nagybecskereki és Ujvidéki vasút kiépítését tervezik, még pedig Zsablyán keresztül.

Ezen vasuti vonal létesítésével a torontálmegyeiek rövidebb összeköttetésbe kerülnek Belgráddal, ami kereskedelmi szempontból felette fontos, mert a jelenlegi Nagybecskerek-Ujvidék vonal 276 kilométer és ha Zsablyán keresztül kiépítik az uj vasuti vonalat, csak 60 kilométer lesz a hosszuság.

Mindenesetre figyelmet érdemel e tervezet, már csak azon szempontból is, hogy direct és kényelmes összeköttetés létesül Nagybecskerek és Belgrád között, ami a torontálmegyei kereskedőkre és gazdákra nézve óriási előny, mert buzájukat hamarabb és jobban lesznek képesek elhelyezni.





Waggonszaporulat a magyar királyi államvasutaknál



A m. kir. államvasutak mozdony és vaggonkészlete a mult óév-december hó folyamán a következő mennyiségű és minőségű kocsikkal szaporodott:
Mozdony 7 darab készült, amelyből 6 darab a tehervonatokra 1 pedig a gyorsvonatokhoz lőn sorolva és így összesen 2536 mozdony van. A postakocsik száma 3-mal, a teherkocsik száma pedig 268-al szaporodott. A jelenlegi állomány a személyszállító kocsiknál 6974, a teherkocsiknál 58.330-at tesz ki. Az 1901.év folyamán elszállítottak a gépgyárból 56 mozdonyt, 176 személyszállító kocsit és 1888 teherszállító kocsit.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98