A készülőfélben levő alagút akkoriban valóban a világ leghosszabb föld alatti átvezetése volt. Az az útvonal, melyen átvezetett, már a korai időktől kezdve nagy szerepet játszott a közlekedésben és az áruszállításban.

A hágó a a Rhone és a Toce folyók völgye közt fekszik a svájci Wallis (Valais) kantonban, a Pennini és Lepontini Alpok közt, a 2643 méteres Schienhorn és a 3202 méter magas Schönhorn között, legmagasabb pontja 2005 méter.

Az első kiépített gyalogút 196-ban készült el itt, Septimus Severus császár építtette. A középkorban vált forgalmasabb kereskedelmi útvonallá, bár az első „igazi” utat Napóleon készíttette el, akkor még 66,5 kilométer hosszúságban.

Már korábban is gondot jelentett, hogy a meredek hegyek és sziklák miatt nem lehetett az utat a szükséges szakasz teljes hosszában kiépíteni. Próbálkoztak is többször alagút fúrásával, először 1450-ben, a Nizza és Genova közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére. A korabeli technikával végül nem sikerült ezt a vállalkozást véghezvinni.

A vasút fejlődésével került a kérdés ismét napirendre: az útszakasz legmeredekebb részein ugyanis 11 százalékos lejtők is voltak, a vasút viszont nem bír el 2,5 százaléknál többet. A 12 kilométeres alagút-szakasz építését 1857-ben kezdték el, a munkát 50 évre tervezték. Az ún. „belga építési rendszerrel” dolgoztak, vagyis először kifejtették a boltozat helyét a sziklában, majd a többi részt alatta emelték ki.