Dtum
Login with Facebookk
Kincskeres

Vasúti automobilok

Sajátságos vonása sok találmánynak, hogy eleinte bizonyos helytelen irányba fejlődik, majd miután geniális emberek megtalálják a helyes megoldást, ugyanannak a találmánynak előbbi tökéletlen formájából hasonló czélokra szolgáló eszköz jön létre, a mely sokszor az eredeti találmányt kiszorítja, és a melyet jobban megvizsgálva, mindig arra a tapasztalatra jutottunk, hogy elveiben teljesen azonos az eredeti találmánynyal, csak formában és arányaiban különbözik attól.

Igy a legelső lokomotivok, helyesebben gőzkocsik, utczákon és országutakon, nem pedig sineken jártak és ezért ebben az irányban továbbfejlesztve nem jutott volna az emberiség soha a mai lokomotív és vasút birtokába. Ellenben ezen az alapon jó kezekben egy az országúti közlekedésnél megbecsülhetetlen eszköz, az automobil jött létre.

Az automobilok kétféle irányban fejlődtek. Az egyik és pedig a régibb rendszernél a hajtó szerkezet a gőzgép; a mi annyiban előnyösebb, mivel vizet és fűtőanyagot mindenütt be lehet szerezni; a gépe az erőszükségletnek megfelelően nagy határok között és igen finoman szabályozható, de főképpen nagy kocsiknál gazdaságos.

Többek között különösen De Dion grófnak sikerült. Bouton műlakatossal szövetkezve, a gőzkazánt és a gőzgépet úgy tökéletesíteni, hogy alkalmassá vált automobilkocsik mozgatására különösen kicsiny súlyánál fogva és kezeléséhez semmi szakismeret nem kivántatik, mivel még a kazánrobbanás is ki van zárva. A másik rendszer Daimlertől származik, a ki hajtógépnek a benzinmotort alkalmazza, a mi azonban csak sport és luxus czélokra szolgáló kis kocsiknál vált be, mivel nagyobb erejü könnyű motorokat erre a czélra nem sikerült eddig szerkeszteni.

Ilyen és hasonló szerkezetű gépekkel különféle czélokra szolgáló kocsikat szerelték fel, többek között motoros társaskocsikat is forgalomba hoztak. Az ilyen társaskocsikból azáltal, hogy nagyobb mértékben készítették és vasúti kocsi-alvázzal és kerekekkel látták el, a vasúti automobil fejlődött ki: úgy a lokomotív őse, az automobil, ismét a vasút szolgálatába került.

Külföldön a vasúti automobilok mindjobban elterjednek. A würtembergi vasutak vonalain benzinmotoros és Serpollet-féle gőzfejlesztővel ellátott gőz-automobilok bonyolítanak le bizonyos forgalmat.

Magyarországon vasúti automobilok építésével a Ganz-féle wagongyár foglalkozik, ott néhány évi kisérletezés után kitűnő eredményeket értek el.

A gőzgép 18 légköri nyomású gőzzel dolgozik és pedig előbb egy kisebb átmérőjű magas nyomású hengerbe ömlik, ott terjeszkedve a légmentesen mozgó dugattyút végigtolja a hengeren, miáltal a gép tengelye egy fél fordulatot tesz ; a gőz nyomása csökken, de térfogata nagyobb lesz és mialatt a kazánból a dugattyú tulsó oldalára ömlő gőz azt visszanyomja, az első oldalon levő használt de még mindig munkaképességű gőz egy másik jóval nagyobb átmérőjű henger dugatytyúja alá ömlik és azt tovább expandálva, végigtolja a hengeren és ez a mozgás ismét átvitetik a tengelyre. A gőz a második hengerből a kéménybe jut és a léghuzatot növeli vagy pedig a kazánt tápláló víz előmelegítésére fordíttatik.

A gőzgép forgattyúi, hogy a gép minden állása mellett a kocsit meg lehessen indítani, egymáshoz képest merőlegesek és hogy a gép a kocsi megindításakor szükséges nagyobb erőt fejthessen ki, az alacsony nyomású hengerbe is bocsátható a friss gőz a kazánból.

A gőzgép egy légmentesen zárt öntött vastokban félig olajban mozog és mint a közönséges úti autómobiloknál, itt is áttétellel hozza mozgásba a kocsi tengelyét. Az átételt fogas kerekek közvetítik, és pedig ezek kétféleképpen kapcsolhatók, úgy hogy a kocsi óránkénti sebessége 15 vagy pedig 30 km. legyen. Azonkívűl a gőzgép járása épp úgy szabályozható, mint a lokomotívnál, járhat előre és hátra, sőt a kocsitól függetlenül üresen is mozoghat.

A gőzkazánt a második ábra függelékes metszetben és félig keresztmetszetben – tünteti fel.

A szén az aknából, a míly mértékben a rostélyon elég, a rostélyra hull és egy kúpalakú rakást képez. Az égéstermékek a sugárirányú csövecskék között felfelé emelkedve, azokban a vizet felforralják, és a kazán felső részén levő f gyűrűalakú füstszekrényen át a kéménybe jutnak.

A kéményen a p korong állításával szabályozható a léghuzam, a minek növelésére szolgál az o hosszú fúvó és az u gőzkifúvó kúp, a melyen át az elhasznált gőz jut a gőzgépből a szabadba. A kazán el van látva biztosító szelepekkel, vízmutató üveggel, szivatytyúkkal és mindazon felszerelésekkel, a mivel minden gőzkazán.

Robbanás lehetősége ki van zárva.

Még meg kell jegyeznem, hogy az ábrán látható kocsi keskenyvágányú vasúthoz készült, de most építenek normális sín-szélességű pályákra gőz-automobilokat, sőt benzinmotorosokat is és nemsokára forgalomba hozzák ezeket nálunk a magyar királyi államvasutak, a szab. déli vasutak és a kassa – oderbergi vasút vonalain is, úgy, hogy Magyarország ebben a tekintetben nem marad el a külföld mögött. Az is jó, hogy a vasúti automobilok is szerepelnek, a mennyiben elég sok kocsit képesek vontatni saját megterhelésükön kívül.

Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98