Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1932 | November

A Nyugat 25 éves

Schöpflin Aladár: Az indulás

A huszadik század első évei. Az irodalomnak egy szigete, egy szerkesztőség, amelyben csupa kedves öreg urak ülnek s amelyre mindenki úgy nézett, mint a változhatatlan konzervativizmus erődítményére. Az öreg urak között egy fiatalember, már harminc körül járó, ül az íróasztalnál, szorgalmasan dolgozik, egyik nap egy elhalt külföldi nagyság életrajzát írja külföldi ujságok nyomán, másik nap természettudományi cikket dolgoz át egy amerikai folyóiratból, harmadik nap a szerkesztőségbe beérkezett verseket bírálja illő szigorral. Közben irodalomról ábrándozik, essay-írásról, komoly kritikai munkáról, az irodalmi életbe való bekapcsolódásról, melyet félénk, húzódozó természete addig elzárt előle.

 

Kísérletei nem sikerülnek, próbálkozásai visszautasításra találnak, neve ismeretlen, mert mindig névtelenül vagy álnéven ír, a levegőt sűrűnek, nyomasztónak érzi, minden lépésénél beleütközik valamibe, ami arra figyelmezteti, hogy az irodalmi életben nincs meg a szabadság, az írónak százfelé kell megalkudni, szabadabb, bátrabb szava, ha összesúrlódik egy abszolút érvényűnek hitt közvéleménnyel, nem tud publicitáshoz jutni.

 

Mindenütt, amerre néz, irodalmi közönyt lát, a kritikai gondolkozástól való félelmet, a bátorság hiányát. Már-már rezignált, azon gondolkozik, hogy vagy örökre meg kell maradni kryptogam helyzetében, az irodalmi hivatalnok alárendelt szerepében, vagy más pályát nézni magának. Önbizalma, amely mindig ingadozó volt, már-már a minimumra süllyed, lemaradásában a saját gyengeségének bizonyítékát kezdi látni.

Ez a fiatalember voltam én a huszadik század első éveiben.

A fiatalember szenvedélyesen figyelte, ahogy figyelhette, az irodalom gyönge mozgolódásait. Személyes érintkezés hiányában nem tudott azokról a beszélgetésekről, vitákról, tervezgetésekről, melyek kávéházi asztalok körül, reménykedő fiatalemberek közt folytak, csak a nyomtatott betű közvetítésével jutott hozzá az az érzés, hogy valami készül. Itt-ott, csekély publicitású orgánumokban hallott hangokat, látott gesztusokat, amelyek, ha még félénken, kialakulatlanul is, de mintha mást akartak volna mondani, mint amit eddig mondani szokás volt. Eleinte a sokszor csalódott ember szkepszisével nézte ezeket a próbálkozásokat, ahogy a hangok bátorodni kezdtek, az új nevek néha már nagyobb publicitású helyeken is fel-feltüntek.

 

Egy kávéházban a kezébe került egy valamikor nagy garral indult, de hamar levitézlett hetilap, a Magyar Géniusz egy száma, - ez 1902 júniusában volt - azt látta benne, hogy a lap szerkesztését egy Osvát Ernő nevű fiatalember vette át, akiről már hallott valakitől, mint a fiatalság szerkesztőjelöltjéről. Ettől fogva figyelemmel kísérte ezt a csekély anyagi eszközeit már formájával is eláruló lapocskát, de találkozott benne néhány névvel, amiket megjegyzett magának. Ezek közül ma Fenyő Miksa, Kaffka Margit, Szini Gyula, Gellért Oszkár nevére emlékszik; az utóbbi később mint szerkesztő-társ került a lapra, Osvát mellé.

 

A mondott fiatalember akkor még nem érezte meg, hogy ez a szerény kis lap az első kísérlet egy később nagy jelentőségre jutott irodalmi mozgalom integrálódására. (Később tudta meg Fenyőtől, hogy a Magyar Géniusz volt a Nyugat nagyanyja.) Nemsokára abba a szerkesztőségbe, amelyben élt, kissé szabadabb levegő jutott, a fiatalemberre bízták az Irodalom rovatot, kezdett nekibátorodni a szeme elé kerülő fiatalemberek írásait kritikailag rostálgatni, a régi beérkezettek írásairól az akkor szokásos jóbaráti magasztalások helyett értékelő szempontok szerint írni.

 

A Figyelőt, amely Osvát szerkesztése alatt 1905-ben indult, már tudatosan számontartotta, viszontlátta benne a Magyar Géniuszból ismert neveket s felharsant előtte Ady Endre neve, amelyet az Új versek megjelenésekor rövid kételkedés után szívébe fogadott. S ez volt rá nézve a döntő fordulat. Adytól levelet kapott Párizsból, néhány versét, párizsi cikkét kiadatta lapjában, nem csekély megbotránkozására az előfizetők közül nem egynek, még nagyobb megbotránkozására a régi munkatársak némelyikének.

 

A levelezésből személyes ismeretség, majd hamar barátság lett, hajnalba nyúló beszélgetések borospohár mellett s közben hírek arról, hogy a fiatalok folyóiratot szándékoznak kiadni, a vezér Ignotus, szerkesztők Osvát és Fenyő, a címe "Nyugat". Nem túlságosan provokáló cím? Legyen is provokáló. Provokálni kell, hogy meghallgassanak - mondja Ady. - Te rád is számítanak. Beállsz? A fiatalember zavarban van, szeretne lelkesen belecsapni a kinyujtott tenyérbe és habozva mondja: majd meglátom, látni akarom, hogy milyen lesz.

Megjelenik a Nyugat. Ignotus írja a vezető cikkét, azok írnak benne, akiket már a Figyelőből ismer, néhány új név is van köztük, az egész még kiforratlan, de van különös hangja, elütő mindattól, ami eddig a magyar irodalomban hallatszott, - egy új nemzedék hangja ez, amely nem akarja leltárilag folytatni, ami eddig volt, tudatosan más akar lenni, mint az eddigi generációk, más voltát kissé tetszelegve hangsúlyozza, de vannak ideáljai, van bátorsága és hite önmagában.

 

Jön Kaffka Margit, mint barátságos közvetítő, az ígéretre jön Osvát Ernő, majd egy levél Ignotustól s a megnevezett fiatalember megírja első cikkét a Nyugat számára, pár hét mulva már személy szerint is összebarátkozik a Nyugat körüli fiúkkal, ügyüket a maga ügyének érzi, napról-napra belemelegszik a dologba s most már érzi, hogy levegőhöz jutott, van már szólásszabadsága, vannak, akik figyelnek a szavára, lehet dolgozni, érdemes dolgozni. A csiga kibujt házából, szabad levegőre jutott, kiszabadult a kényelmes rezignációból, célokat látott maga előtt, hitet kapott önmagában és a hivatásában, örömet a maga és mások munkájában, s ha eddig magányában szigeten érezte magát, most már kontinensen volt, együttérző társak körében.

 

Megértette, hogy hűnek lenni jó s hűségeért hűséget kapott. S ez a kölcsönös hűség ma sem változott, most már nem is fog változni. 25 év alatt a Nyugat változott, nevek naggyá lettek, nevek feltüntek, eltüntek, a szerkesztők nevei közé, Ignotus és Osvát mellé, odakerült Ady Endre, Babits Mihály, később, már a háború után, Gellért Oszkár neve, Osvát halála után az ő neve helyébe Móricz Zsigmondé jutott az élre, de a Nyugat szelleme nem változott. Indulásakor, hogy egy nagynevű magyar államférfi szavát perszifláljam, a szabadság szigete akart lenni a magyar irodalomban, az volt minden változásai között az életnek s az maradt ma is, olyan korban, amely nem tiszteli többé a szabadságot.

Most, hogy ennek betelt már 25 éve, vissza kell gondolni azokra, akik elhullottak mellőlünk, elsősorban Kaffka Margitra, Adyra, Osvátra, hálás örömmel a kezdet idejére s azokra, akiktől a kezdés kiindult. Akik itt ülünk, mindenféle gondolkodásmódú, életfelfogású, a praktikus életben különböző helyeket elfoglaló írók, mind hitet tehetünk amellett, hogy a Nyugat valamennyiünknek az írói szólás szabadságát és a szólás lehetőségét jelentette, az oxigén-forrást, amely nélkül nem tudtunk volna lélekzeni, a képességek szabad kifejtésének lehetőségét.

 

Majdnem mindnyájan eloszoltunk az irodalmi élet különböző pozícióiba s magunkkal vittük oda is azt a szabad levegőt, bátor hangot, az írói hivatás iránti tiszteletet, amelyben a Nyugat erősített meg. Nagy harcokat vívtunk, erős ellenállásokon kellett keresztültörnünk, nem egyszer álltunk szemben a közvéleménnyel, az értetlenséggel, megérteni nem akarással. Sokszor kétségbevonták igyekezetünk becsületességét, munkánk jogát, még magyar voltunkat is. A harcokat megálltuk, munkánkat végeztük, tévedéseinktől nem kedvetlenedtünk el.

 

A Nyugat harcának nem voltak dezertőrjei. Akik körüle álltunk az első években, körüle vagyunk ma is, azokkal együtt, akik utánunk jöttek, a mögöttünk sorakozó fiatalsággal. Hoztunk áldozatot a Nyugatért, hozott áldozatot a Nyugat értünk. Össze vagyunk forrva, elválaszthatatlanul. S ma is meg vagyunk győződve, hogy a Nyugat nemcsak folyóirat, hanem ügy is, a magyar irodalom ügye. A Nyugat nélkülözhetetlen szerve a magyar irodalomnak. S ebben a meggyőződésben lépjük át a huszonötödik év határvonalát.

A 25 éves Nyugat jubileumi nagygyűlésén elmondta:

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Jupiter A Jupiter
Ha távcsövön át hosszabb ideig megfigyeljük a Jupitert, rögtön észre...
Forrasztó-kályha Forrasztó-kályha
Az olom és on olvasztása és az olvasztó-páka melegedésére mindeddig...
Rövidek Rövidek
A brit rádió északafrikai munkatársa vasárnapra virradó éjszaka...
Tizennyolc betű az S. O. S. …titititátátátititi… Tizennyolc betű az S. O. S. …titititátátátititi…
…titititátátátititi…Tizennyolc hang ez, aminél...
Andrássy Gyula gróf éles támadása az uj választójog és a főrendiház reformja ellen Andrássy Gyula gróf éles támadása az uj választójog és a főrendiház...
A kormány tagjai ma délután 5 órakor minisztertanácsot tartanak a...
Az ízlés mint ezermester Az ízlés mint ezermester
Az jó ízlés valóban ezermesternek mondható; csodákat teremt és alkot,...
Jön az új pénz! Jön az új pénz!
Az ország gazdasági vérkeringésében az előbbi hetekben meglehetős...
A Magyar Turista Egyesület vándordíjas síversenye A Magyar Turista Egyesület vándordíjas síversenye
A Magyar Turista Egyesület vasárnap délelőtt a Dobogókő környékén...
Hány művelt ember van Budapesten? Hány művelt ember van Budapesten?
A műveltség. Egy igen okos, intelligens és elmés uriasszony szájából...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98