Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

Baptista keresztelés Budapesten.

Sajátságos látványosságban részesültek Szent István napján a főváros lakói. Vagy kétszáz tagból álló társaság, többnyire asszonyok, vonúltak végig katonás rendben a nagy körúton, a Margit-híd felé tartva. Elől egy leány fehér zászlót vitt, utána egy csoport szép dallamokat énekelt kótából, a menetben pedig rúdra erősített táblákat is lehetett látni, ilyesféle feliratokkal: "A bűn minden bajnak okozója", "Boldog nép, a mely féli az Urat" s más efféle.

 

A lavina módjára szaporodó kíváncsi tömeg aztán csakhamar rájött, hogy ezek bizony babtisták, még pedig nem mindennapi dologra igyekeznek, nevezetesen keresztelésre, a melyet a Duna hullámaiban fognak végrehajtani, mert hiszen e szent hajdankorban is folyóvizekben szoktak volt keresztelkedni.


Megérkezvén az ájtatos menet a Duna-partra, a pap egymásután belevezette az új hívőket, szám szerint hetet, a vízbe s minek utána megáldotta, egészen lemerítette a hullámok közé. A keresztelés után megint felcsendűlt az ének s az immár számban meggyarapodott jámbor hivők, azon módon, a hogy jöttek, megint visszamentek a Hunyadi-utczai imaházukhoz.


A baptista felekezet fő fészke Anglia, de kivált Amerika, hol számuk a másfél millió körül van. Hazánkban 1846 óta kezdettek terjedni, de nagyon lassan, bár a múlt század 70-es évei óta némely helyen tekintélyes számú hívőket szereztek, kivált a fővárosban, Bihar, Szepes, Liptó, Pozsonymegyékben és a Bácskában.


Egyszerű, jámbor emberek. Azonban nem hiába, hogy Amerika a főfő erősségük, de úgy látszik, az amerikai szellem kezd is hatni rájuk. Mert nyilván azért tették épen Szent István napjára eme nagy keresztelési felvonúlást, s azért hirdették annak leendő bekövetkeztét már jó előre alkalmas módokon, hogy a szent király napjára felözönlő vidékiek is hadd lehessenek tanúi a nagy eseménynek: hátha egynehány meg is térne!

 

A mint hogy ennek az előmozdítására nem is mulasztották el a keresztelésre összecsődült nézőközönség közt feles számú apró könyveket osztani szét, melyekben részletesen le vannak írva a baptista vallás hitel

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Baptisták
Szabó Ágnes

A baptidzo görög szóból ered, amelynek jelentése: keresztelni.
A baptisták vezére Simon Menno(1559) volt katolikus pap azt hirdette, hogy Krisztus királyságát nem fegyveresen kell felállítani, hanem a Biblia bákás eszközeivel, a tiszta erkölcs hirdetésével kell megvalósítani.Első nagyobb gyülekezetük Hollandiában jön létre a XVII. században, majd Angliában és az Egyesült Államokban is megerősödtek.A XIX században pedig Németországban is megtelepedtek. Így kerültek hazánk közelébe is. A hatóságok kezdetben mindenütt gátolták térítő munkájukat, végül a század elején elismerik őket.
Híveiket felnőtt korukban keresztelik meg rendszerint teljes alámerítéssel (innen a nevük).
A baptistáktól szakadtak el az adventisták.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98