Fiatal magyar írók, akik hamarább belenyugosznak, hogy a kutyának sem kellenek, minthogy önáltatás bűnébe essenek, keserűen szokták hangoztatni: ma az írónak olvasó nélkül is meg kell élnie; ez mostoha kor, ellenséges klíma, itt senki se várjon tapsot, becézgetést; a gondolat ma alpesi virág, néhány elszánt túristának nyit s az Istennek, aki a havasok fölött lakik.

A bezárkozó írót azonban néha meglepetések érik: az olvasó, ez a távoli idealizált, lét nélküli lény, mint hús-vér alak jelentkezik s a fiatalembert, aki azt hitte, hogy ami kis dicsőség terem ebben az országban, néhány előtte járt nagy vad rég lelegelte, a lelkesedés váratlanul maga elé idézi. Így járt az az öt író is (Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc), akiket az Ady Társaság november 29-én Debrecen városának bemutatott.

Arra a két napra, melyet odalenn töltöttek, mintha kisétáltak volna a tulajdon korukból s a meleg ünneplésen, melyben ők részesültek, más boldogabb korok íróinak az életébe kóstoltak volna bele. Láttak egy várost, ahol méltósága van az író nevének s öt harmincesztendős fiatalember tiszteletére nemcsak tanácsnokok, főigazgatók, egyetemi tanárok vonultak ki, de, horribile dictu, a diákság is, melyet máshol a halott irodalom tiszteletére s az élő írók megvetésére nevelnek; a szeretet spontán viharában zsúfolt padok előtt olvasták fel műveiket, tósztokat kaptak, mintha képviselőjelöltek lettek volna, élő olvasókkal beszéltek, akik jobban ismerik műveiket, mint ők maguk; s miután látták, hogy így is történhetik, hazautaztak s csak otthon dörgölgették a szemüket: vajjon úgy volt-e minden, ahogy odalenn érezték vagy néhány vidéki írótárs szemfényvesztése födte el előlük ideig-óráig a közönyt, mely Debrecenben is olyan, mint másutt.

Mennyi volt a debreceniek szívességében a vendégszeretet s mennyi az irodalom iránti lelkesedés? Hány Debrecen van még ebben a keskeny hazában? A Változás városát látták-e, melyet elsőül hódított meg az új irodalom vagy a Maradandóság városát, ahogy Ady nevezte, mely utolsóul őrzött meg valamit a hajdani író-tiszteletből? Az, aki négy fal közt ír s csak egy-egy váratlan meghívás röpíti ki a világba, nehezen tud ezekre a kérdésekre megfelelni. Ő legfölebb a keserűségét és a megvetését nem érzi olyan szilárdnak és jogosnak, mint elébb. Hiába, olvasók mégis csak vannak. Még vannak vagy már vannak? Bele kell kalkulálni őket a dacunkba és a keresűségünkbe is.