Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1908 | December

Szinházi élet ( Fölevelenítések, bemutatók )

A Nemzeti Szinház ez évadban még nem mutatott be eredeti ujdonságot, - e helyett régibb művek fölelevenítésével igyekezett közönségét gyönyörködtetni. Dicséretes törekvés, ha egy szinház, a mely irodalmi czélokat szolgál, időről - időre régi műveket is elevenít föl, különösen dicséretes ez akkor, ha elhanyagolt, vagy méltatlanúl mellőzött régi irók mesterműveit ujítja fel, hogy a közönségnek nemesebb élvezetet, az elhanyagolt jeleseknek pedig erkölcsi elégtételt szolgáltasson.

 

De fölösleges munkát végez a szinház, ha oly művek fölelevenítésével foglalkozik, melyek a maguk idejében sem voltak kiválóak, s első szinrehozataluk alkalmával sem értek el szinpadi avagy irodalmi sikert. Az ilyen régiségeknél mindig mindig vonzóbbak az ujdonságok, mert ezek legalább az ismeretlennek vonzóerejével hatnak a közönségre. Kétségtelen, hogy a Nemzeti Szinház reprizei között volt érdekesebb is, de hatását ellensúlyozta több indokolatlan felujítás.


Mialatt a Nemzeti Szinház az új rendszer kezdetének átmeneti nehézségeivel küzd, a többi fővárosi szinház egymásután hozza az eredeti és külföldi ujdonságokat. Így a Vígszinházban vonzóerőt gyakorol Donnay négyfelvonásos társadalmi szinműve, a „Visszatérés Jeruzsálemből”, a mely Párisból került hozzánk. A napjainkban annyira kelendő házassági dráma egy változatát nyújtja ez. Maga a dráma meséje és annak hőse nem épen új.

 

Egy főúri férj ez, a ki szerelmi viszonyt kezd egy ismerőse kétes jellemű hitvesével, de saját nejét mégsem akarja elhagyni. Ámde neje megtudja a viszonyt s kiutasítja a férjet. Egy ideig a férj boldogan él kedvesével, nőül is akarja venni, de ellentétek merülnek fel köztük, mire kedvese is szakít vele. Most már a férj visszamehet törvényes és erkölcsös hitveséhez, ha ugyan bűnbocsánatra fog találni. Mélyebb drámai hatást e hős nem tehet, hiszen csak szánalmat ébreszthet a nézőben az oly férfi, a kitől hitvese is, kedvese is szabadulni igyekszik.

 

Lélekemelőbb alak lenne a hitves, de ez részint a háttérben áll, részint indokolatlan jellemű. A szerző nem tudja velünk elhitetni, hogy egy igazán szerető, hű lelkű feleség minden ellenállás és harcz nélkül, könnyű szerrel lemond uráról, gyermekei atyjáról s az ő féltékenységi jelenetre rögtön kiutasítja házából. Ha ilyen a hű feleség, képzelhető, milyen a másik, a kétes jellemű aszszony.

 

Iránta még kevésbé támadhat drámai érdeklődés, s érthetetlen, miért akar ő is a férfitől szabadulni, holott ez valóban méltó társa lehetne. A szerző a házassági dráma ismert motivumát úgy akarta újszerűvé tenni, hogy a ma annyira divatos felekezeti kérdést szőtte a beszélgetésekbe. A férfi ugyanis franczia főnemes, kedvese pedig zsidó nő. Ez alkalmat ad a szerzőnek, hogy számos eszmecserében, vitában és helyzetben a felekezeti ellentéteket fejtegesse.

 

A mű ezen részletei a leghatásosabbak s ezek vonzzák leginkább a közönséget. Kétségtelen, hogy Donnay sok találó megjegyzést tesz és téves az a vélekedés, hogy egyoldalúan zsidóellenes irányzat vezeti tollát. Jobbra is, balra is egyaránt pártatlan igyekszik lenni, hogy mind a két részről arasson tapsokat. A hol hazafias felfogást hirdet s a kozmipolitizmust ostorozza, általános tetszést kelt. A szereplők közül föleg Kertész Ellának nyilik tér az érvényesülésre.


Örömest emlékszünk meg a Magyar Szinház eredeti ujdonságáról Hajó Sándor „Holnap” czímű három felvonásos vígjátékáról. E műben ugyan nagyon sok a bohózatba való groteszk és valószinűtlen jelenet, de mindezen képtelenség mögött komolyabb erkölcsi tartalom s helyes czélzat rejlik. A szerző egy szegény fiatal bankhivatalnokot mutat be, a ki fölteszi magában, hogy törtető lesz s a nagyhatalmú bankigazgató kegyeibe furakodik.

 

Kész ezért a maga jellemét megtagadni, szerelmét is feláldozni. A leánynak, egy diplomás doktor-kisasszonynak, a kit szeret, azt tanácsolja hogy vetesse el magát a korlátolt elméjű bankigazgatóval, - maga pedig az igazgató nővérének kezére pályázik. Tanácsát már-már megfogadja a doktor-kisasszony, ő maga is már czélt érne a bankárleánynál, - de az utolsó perczben, mikor szerelme már veszélyben forog, kitör belőle a jobb érzés s minthogy a doktor-kisasszony is így jár, a fiatal pár a törtetést és felsőbb kegyet elvetve, egymásra talál.

 

Ezt az alapjában helyes és világos cselekményt a szerző sok ötlettel fűszerezi. Sok találó és gúnyos megjegyzést hallat a norvég vagy dán földről ide látogató feminista vándor-apostolnőkről, a nőmozgalom sok hóbortos kinövéséről, a pénzembereknek s az arisztokratáknak gyarlóságairól s általában a mai társadalom jó megfigyelőjének mutatkozik. Különösen első felvonása sikerült.

 

Kárára volt a szerzőnek, hogy a szinészi játék némely gyengéje miatt egyébként egészen világos meséje a második s a harmadik felvonásban nem emelkedett ki tisztán, hanem kuszának látszott. A hő alakításában nem tűnt ki ugyanis eléggé, csak játssza a kapaszkodót, s nem tűnt ki, mikor szólal meg ajkán igaz indulat, mikor csak fölvett máz.

 

Az ily bonyolult, sok szinű jellem ábrázolása meghaladja a különben jeles szinész erejét, valaminthogy a hősnő sincs helyén szerepében. A rendezés stilszerű és színes volt s Márkus Lászlót jeles rendezőnek mutatja be. A szereplők közül Mészáros Gizella és Z. Molnár László tetszettek.


Palágyi Lajos.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Mennyi ágyut vesztettek az oroszok? Mennyi ágyut vesztettek az oroszok?
A drezdai ‹Nachrichten› irja: Hetek óta tudjuk már, hogy...
Az MTK nemzetközi atlétikai viadala Az MTK nemzetközi atlétikai viadala
A Hungária-Sparta mérkőzés előtt az MTK nemzetközi atlétikai viadalt...
Victor Hugo egyetlen unokája tiltakozik az ellen, hogy nagyapja a...
Páris társadalmi és irodalmi köreiben egyformán kinos benyomást kelt...
Ejtőernyő Ejtőernyő
Ritka, érdekes felvétel. Az 1500 méter magasságban tovasuhanó...
Balázs Béla: A szavak sírnak Balázs Béla: A szavak sírnak
Szavak vagyunk csak, úrnő, ránk ne nézz. Fátyolosarcú, bús...
Külkereskedelmi forgalmunk Külkereskedelmi forgalmunk
A magyar kir. központi statisztikai hivatal most tette közzé a magyar...
Két főherczeg Két főherczeg
A trónörökös öcscse, Ottó főherczeg, ki hosszabb idő óta...
Az elmebeteg-ügy magyar vezérférfiai Az elmebeteg-ügy magyar vezérférfiai
Mai számunkban a Budapesten közelebb lefolyt elmebeteg-ügyi...
Az Eskenásy-család és a kitoloncolási rendelet Az Eskenásy-család és a kitoloncolási rendelet
Ismeretes, hogy nap-nap után, vagy helyesebben éjszakáról éjszakára...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98