A Nemzeti Szinház ez évadban még nem mutatott be eredeti ujdonságot, - e helyett régibb művek fölelevenítésével igyekezett közönségét gyönyörködtetni. Dicséretes törekvés, ha egy szinház, a mely irodalmi czélokat szolgál, időről - időre régi műveket is elevenít föl, különösen dicséretes ez akkor, ha elhanyagolt, vagy méltatlanúl mellőzött régi irók mesterműveit ujítja fel, hogy a közönségnek nemesebb élvezetet, az elhanyagolt jeleseknek pedig erkölcsi elégtételt szolgáltasson.

De fölösleges munkát végez a szinház, ha oly művek fölelevenítésével foglalkozik, melyek a maguk idejében sem voltak kiválóak, s első szinrehozataluk alkalmával sem értek el szinpadi avagy irodalmi sikert. Az ilyen régiségeknél mindig mindig vonzóbbak az ujdonságok, mert ezek legalább az ismeretlennek vonzóerejével hatnak a közönségre. Kétségtelen, hogy a Nemzeti Szinház reprizei között volt érdekesebb is, de hatását ellensúlyozta több indokolatlan felujítás.

Mialatt a Nemzeti Szinház az új rendszer kezdetének átmeneti nehézségeivel küzd, a többi fővárosi szinház egymásután hozza az eredeti és külföldi ujdonságokat. Így a Vígszinházban vonzóerőt gyakorol Donnay négyfelvonásos társadalmi szinműve, a „Visszatérés Jeruzsálemből”, a mely Párisból került hozzánk. A napjainkban annyira kelendő házassági dráma egy változatát nyújtja ez. Maga a dráma meséje és annak hőse nem épen új.

Egy főúri férj ez, a ki szerelmi viszonyt kezd egy ismerőse kétes jellemű hitvesével, de saját nejét mégsem akarja elhagyni. Ámde neje megtudja a viszonyt s kiutasítja a férjet. Egy ideig a férj boldogan él kedvesével, nőül is akarja venni, de ellentétek merülnek fel köztük, mire kedvese is szakít vele. Most már a férj visszamehet törvényes és erkölcsös hitveséhez, ha ugyan bűnbocsánatra fog találni. Mélyebb drámai hatást e hős nem tehet, hiszen csak szánalmat ébreszthet a nézőben az oly férfi, a kitől hitvese is, kedvese is szabadulni igyekszik.

Lélekemelőbb alak lenne a hitves, de ez részint a háttérben áll, részint indokolatlan jellemű. A szerző nem tudja velünk elhitetni, hogy egy igazán szerető, hű lelkű feleség minden ellenállás és harcz nélkül, könnyű szerrel lemond uráról, gyermekei atyjáról s az ő féltékenységi jelenetre rögtön kiutasítja házából. Ha ilyen a hű feleség, képzelhető, milyen a másik, a kétes jellemű aszszony.

Iránta még kevésbé támadhat drámai érdeklődés, s érthetetlen, miért akar ő is a férfitől szabadulni, holott ez valóban méltó társa lehetne. A szerző a házassági dráma ismert motivumát úgy akarta újszerűvé tenni, hogy a ma annyira divatos felekezeti kérdést szőtte a beszélgetésekbe. A férfi ugyanis franczia főnemes, kedvese pedig zsidó nő. Ez alkalmat ad a szerzőnek, hogy számos eszmecserében, vitában és helyzetben a felekezeti ellentéteket fejtegesse.

A mű ezen részletei a leghatásosabbak s ezek vonzzák leginkább a közönséget. Kétségtelen, hogy Donnay sok találó megjegyzést tesz és téves az a vélekedés, hogy egyoldalúan zsidóellenes irányzat vezeti tollát. Jobbra is, balra is egyaránt pártatlan igyekszik lenni, hogy mind a két részről arasson tapsokat. A hol hazafias felfogást hirdet s a kozmipolitizmust ostorozza, általános tetszést kelt. A szereplők közül föleg Kertész Ellának nyilik tér az érvényesülésre.