Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1924 | Január

A kisántánt szövetkezik Franciarországgal

Belgrád, január 6.
A kisántánt miniszterelnökeinek konferenciájára már minden előkészület megtörtén. A bolgár és görög kérdés, valamint az orosz probléma mellett, a konferencia két legfontosabb tárgya lesz a magyar kölcsön és a kisántánt államainak Franciaországgal kötendő szövetsége.


A kölcsönre vonatkozólag mindenekelőtt a decemberben még el nem döntött jóvátételi összeg nagyságát fogják meghatározni. Szóbakerülnek ezenkivül azok a politikai föltételek is, amelyeknek teljesítése esetén a kisántánt nem gördit a zálogjogok fölfüggesztése elé további akadályokat. Benes párisi utja nemcsak a francia-csehszlovák szövetséget valósitotta meg, hanem arra is szolgált, hogy a kisántánt többi államának Franciaországgal való szövetségét előkészítse.

 

Jellemző, hogy erre vonatkozólag a hivatalos Vreme azt irja, hogy a fracia-jugoszláv, valamint a francia-román szövetség is küszöbön áll és ezáltal a kisántánt és Franciaország oly hatalmas erőt fog képviselni, amely a nagyántántot mindenben pótolja és sakkban tarthatja nemcsak Németországot, de döntő szava lesz az európai politika minden kérdésében is. Franciaország és a kisántánt szövetségének megvalósítása a belgrádi konferencia után nemsokára bekövetkezhetik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Székely kivándorlás Székely kivándorlás
A székely kivándorlásról a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara...
Andrássy beterjesztette a választójogi reform javaslatát Andrássy beterjesztette a választójogi reform javaslatát
1908 november tizenegyedike minden időkre nevezetes napja marad a...
Az uj angol kormány tagjai Az uj angol kormány tagjai
Az uj angol kormány tagjai közül Churchillen kívül a legérdekesebb és...
Miniszterelnökök üzenetváltása Miniszterelnökök üzenetváltása
A gazdasági feladatokra térve át, foglalkozik Körber a kiegyezés...
Vilmos császár Párisba utazik Vilmos császár Párisba utazik
A német császár látogatása Párisban. Nem most először emlegetik, hogy...
A világ aranytermelése A világ aranytermelése
Megjelent a kimutatás az egész világ 1904. évi aranytermeléséről. A...
Lengyel Menyhért - Amerikai napló Lengyel Menyhért - Amerikai napló
Engem makacs kétkedőt, aki vonakodtam hinni a pokolban, amíg...
A kaméleon és a légy A kaméleon és a légy
A gyikok második alrendjébe tartozik a kaméleonfélék családja, mely...
A folyóba zuhant vonat A folyóba zuhant vonat
Ponts de Cé franczia város mellett a minap nagy vasuti...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98