Dtum
Login with Facebookk
1942 | Május

Antal István miniszter a pártharcok megszüntetéséről

Debrecen, május 3.
Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter szombaton este Debrecenben a MÉP választmányi értekezletén az üdvözlések és Ferenczy Tipor képviselő felszólalása után beszédet mondott.

 

Saját feladatkörét igy jelölte meg a miniszter: őrködni a magyar lélek biztonsága felett. Ez azt jelenti, hogy legfontosabb kötelessége érzékeltetni: háboruban vagyunk, a világ egyik legsulyosabb történelmi válsága vesz körül bennünket és a háboru kimenetele közvetlenül érinti nemzeti egzisztenciánkat. Hangsulyozta: az, hogy a háboru pusztitásai elkerülték országunkat, nem szabad, hogy tunyaságba, semmittevésbe vigyen bennünket. Maximumra kell fokoznunk erkölcsi és anyagi ellenállóerőnket.


Az elkövetkező hónapok Európa és igy a mi életünk legválságosabb, legnehezebb és legküzdelmesebb korszakát fogják jelenteni. El kell tehát készülnünk arra, hogy tovább fokozzuk a nemzeti társadalom erkölcsi energiáit, hogy ez a társadalom a legnagyobb megpróbáltatásokat erős lélekkel tudja leküzdeni. Meg kell teremtenünk a magyar lelkek teljes egységét már arra az időkre is, amig ezen a szörnyű világválságon keresztül nem mehetünk. Igyekeznünk kell kiküszöbölni minden zavaró momentumot, amely a magyar lelkek összefogását megneheziti.


A háboru kimenetelétől nemcsak országunk léte, állami függetlenségünk, határaink épsége függ, hanem népi és egyéni egzisztenciánk is. Nemzeti céljainkat és igényeinket saját magunknak kell megvalósitanunk, mint ahogy nemzeti létünk védelmét sem bizhatjuk másokra. Minden kérdést ugy kell megoldani, hogy az háborus erőfeszitésünket előmozditsa. Viszont mindazon kérdések, amelyek -  legyenek azok egyébként bármilyen fontosés sürgős problémák is, - de melyeknek felvetése és megoldása gyengitené a nemzet háborus erejét, későbbre halasztanók.


A megoldandó kérdések első vonalába a háboruval kapcsolatos problémák és az itthon maradottakról való szociális gondoskodás szerepel. Az államhatalom keresztül fogja vinni, hogy ne azok járjanak jól, akik a törvényt megszegik és azok rosszul, akik betartják az előirásokat. Nem lehetnek a nélkülözések terén kivitelezettek. Ha szenvedni kell, szenvedjünk mindnyájan egyformán, mert csak igy várhatjuk el a lelki ellenállás maximumát.


A zsidókérdéssel kapcsolatban kiemelte, hogy e téren lényeges haladás történt, de a probléma megoldására még van tennivaló. Utalt a zsidó birtokok ügyében rövidesen benyujtásra kerülő törvényjavaslatra. A gazdasági életben nem elég az örségváltás, szellemiségváltásra is szükség van. Csak a keresztény erkölcsi felfogás uralomjutása után beszélhetünk arról, hogy az őrségváltást sikerrel vittük keresztül.


Hangsulyozta Antal miniszter, hogy az ország mai helyzetében minden felesleges politizálás káros és hátrányos. Amíg a háboru tart, nem lehetnek pártok, politikai irányok, partikuláris érdekek, csak életükért, egzisztenciájukért, szabadságukért, állami önállóságukért, nemzeti jólétükért harcoló magyar emberek. El kell hallgatniok tehát - mondotta - pártharcoknak, a vicinális politikai kérdések feszegetésének és a kicsinyes politikai torzsalkodásoknak, csak egy politika maradhat: a totális nemzetvédelem politikája.

 

Tudatában kell lennünk annak, hogy az uj Európában csak nemzeti sajátosságaink megőrzésével és fokozott kifejlesztésével biztosithatjuk méltó helyünket. A magyar történelem során sohasem jelentette az európai gondolatból való kikapcsolódást, hanem éppen ellenkezőleg: jelentette azt, hogy az európai közösségbe és a kor szellemébe bekapcsolódva, fajiságunkat megőriztük és népünk politikai és államalkotó erejét teljes épségben fenntartottunk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Aggasztó hírek Kelet-Ázsiából Aggasztó hírek Kelet-Ázsiából
A Kelet-Ázsiára vonatkozó hirek napról-napra nyugtalanítóbban...
Francia folyóirat szemle - A hitleri Németország Francia folyóirat szemle - A hitleri Németország
Mint "testi veszedelem" és mint a "nyugati eszmék megcsufolása" egyre...
Óriási vizi növény Óriási vizi növény
A Hänke természettudós által Boliviában felfedezett Victoria Regia...
Vendomes repülőgépe Vendomes repülőgépe
A repülőgép problémájának pontos megoldásától még igen messze állunk,...
Merénylet a spanyol király esküvőjén Merénylet a spanyol király esküvőjén
A spanyol anarkisták véres merényletbe fojtották május 31-én...
Oxford – Cambridge nyolcevezős versenye Oxford – Cambridge nyolcevezős versenye
A két egyetem válogatott nyolcasának szombaton a Themsén Patney és...
Az országos tornaverseny Az országos tornaverseny
Az ifjuság vasárnap délután a Hunyady-téren gyülekezett s onnan az...
Leányok öröme, apák bánata a farsang Leányok öröme, apák bánata a farsang
Karneváli herceg minden bálterembe bevezeti az idei farsang...
Apák, fiuk Apák, fiuk
Jól emlékszem, mert első reveláló benyomásom közé tartozott. A...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98