Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1946 | Április

Dobi István és Dulin Jenő beszéde Zalaegerszegen

Zalaegerszeg, április 29.
Zalamegye kisgazdatársadalmának vasárnapi nagygyűlésén beszédet mondott Dobi István földművelésügyi miniszter és Dulin Jenő belügyi államtitkár. Dobi István beszéde elején megállapította, hogy a Kisgazda Párt a tökéletes demokráciát tekinti a magyar nép életformájának s meggyőződése szerint a többi párt is ennek a demokráciának a megteremtésére törekszik. A magyar nép múltbeli szenvedései a demokrácia hiányából fakadtak.


A béketárgyalásokkal foglalkozva, megállapította: egyedül az ad jogot és módot a védekezése, hogy mind a Kisgazda Pártnak, mind a Szociáldemokrata és Kommunista Pártnak voltak olyan férfiai, akik a múltban szembenállottak a háborús rendszerrel és akik jelenleg a magyar nép elismert vezetői.

 

Ezután a belpolitikai kérdésekkel foglalkozva megállapította, hogy a demokráciában nem lehetnek jogok kötelességek nélkül, de nem lehetnek kötelességek sem jogok nélkül. A múlt nagy egyenlőtlenségeket jelentő gazdaságpolitikájával szemben a demokrácia gazdasági politikája a kiegyenlítődést szolgálja. Majd rátért a földreform kérdésére. Hangoztatta, hogy a törvényt a keletkezése időpontjában szükségszerűleg hiányosan alkották meg a körülmények miatt, emellett egyes földosztó bizottságok nem mindig a törvényt szem előtt tartva hajtották végre. Ezzel kapcsolatban ismertette a nemzetgyűlés elé kerülő törvényjavaslatot s az abban foglalt korrigáló intézkedéseket.


A svábok kitelepítésével kapcsolatban kijelentette, hogy a megüresedett földek betelepítésére elsősorban földművelők jönnek számításba.

 

A mezőgazdasági érdekképviseletek kérdéséről szólva hangoztatta, hogy a parasztegységet elsősorban ennek keretén belül látja megvalósíthatónak. Az errevonatkozó törvényjavaslat rövid időn belül a nemzetgyűlés elé kerül.

 

A múlt rendszer elzárta a széles rétegeket a művelődés lehetőségétől s ennek az eredménye, hogy ma a demokráciának nincsenek megfelelő emberei. Éppen azért a demokráciának lehetővé kell tennie a kulturális kiegyenlítődést is. A családtagokkal együtt kétmillió főt kitevő földhözjuttatottaknak meg kell adnia a lehetőséget, hogy tanuljanak, hogy jó gazdák legyenek.


A hosszas éljenzéssel fogadott beszéd után Dulin Jenő belügyi államtitkár foglalkozott a maroknyi kisgazda képviselőcsoportnak a reakciós rendszerrel folytatott hősies küzdelmével, majd a következőképpen határozta meg a reakció fogalmát: reakciós az, aki visszakívája a Magyarországot tragédiába döntő mintát és így az is, aki cselekedeteivel a demokráciának ellenséget szerez, még akkor is, ha azt hirdeti, hogy a demokrácia érdekében cselekszik. A Kisgazda Párt hitet tesz a demokrácia mellett és azokkal szemben is megvédi , akik a demokrácia jelszavával ártanak neki. Ezután szembeszállt a reakció suttogásaival.


- A demokrácia nálunk még csak születőben van – mondotta – és az a magyar nemzeti gondolat szűrőjén fog végleg kialakulni. Mai demokráciánkat éppúgy, mint a piciny gyermeket, hibáiért nem gyűlölni kell, hanem szeretni, nevelni és vezetni.

 

A beszéde végén az államtitkár a törvényhatóság választások mielőbbi megtartását sürgette, hangoztatva, hogy az önkormányzatokban olyanoknak kell helyet foglalniok, akiket a nép akar és választ meg. A magyar demokráciábn a magyar népnek kell vezetnie, biztos vagyok benne, hogy valamennyien megtaláljuk egymás kezét a közös cél, az új magyar haza felépítése érdekében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dobi István Dulin Jenő
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kikészítési eljárás fejlesztése Németországban A kikészítési eljárás fejlesztése Németországban
A német Handeisvertragsverein a kikészítési eljárás fejlesztése...
Hollandus vendégeink Hollandus vendégeink
Tenger ellen épit a hollandus falat… A sport megint...
A WAC meetingje A WAC meetingje
A Wiener Athleticsport Club versenye ujabb tömeggyőzelmet hozott a...
Szabolcska Mihály : Jókai Szabolcska Mihály : Jókai
Jókai Mórról ne írjatok ódát Nem óda, nem,- dal kell neki. ...
Vámbéry Ármin Vámbéry Ármin
Nyolcvankét éves korában, de szellemi erejének teljes birtokában...
Flották és hadihajók 2.rész Flották és hadihajók 2.rész
A buvárhajó: a víz alatt is közlekedő hadihajó. A tengeralattjárók a...
Mérkőzés alatt. Egy football-játékos vallomásai Mérkőzés alatt. Egy football-játékos vallomásai
A tribünön elhal a zsibongás, a játék kezdetét jelző bírói füttyre....
A kolozsvári egyetem tanárainak tiltakozása A kolozsvári egyetem tanárainak tiltakozása
A kolozsvári egyetem tanácsa és rektora hatalmas tiltakozást intéztek...
A napfoltok A napfoltok
Akik sohasem látták még a Nap képét, azt hiszik, hogy a Nap...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98