A világ legnagyobb és leghatalmasabb birodalmának trónján, váratlanul és az egész müvelt emberiség megdöbbenésére, változás történt. Rövid betegség után meghalt VII. Edvárd, Anglia királya, az Indiák császára és fia, György herczeg, most már V. György király foglalta el helyét. Milyen uralkodó lesz az új fejedelem, ez még nyilt kérdése a történelemnek, de hogy mit és mennyit veszített nemzete és az egész emberiség az elhunyt királyban, azt már tudjuk és megmérhetjük.

Hetedik Edvárd király életének legnagyobb része várakozásban telt el. Elődje, az édesanya Viktória királyné hatvannégy esztendeig ült a trónon, oly hosszú ideig, a meddig még soha angol király nem uralkodott. Fia, a most elhunyt Edvárd király már elmúlt hatvan esztendős, mikor örökségét, a brit birodalom trónját elfoglalhatta és uralkodói hivatását megkezdhette.

Egész odáig szerepe nemzete sorsának intézésében nem jutott, mert Viktória királyné késő aggságában is csupa erély és akarat volt, a ki a világ legnagyobb birodalmának kormányzásában minden alkotmányos uralkodói kötelességét maga végezte. Az angol alkotmány a trónörökösnek nem ád szerepet az uralkodásban és Edvárd, mint trónörökös az alkotmánynak ezt a rendelkezését ép oly tiszteletben tartotta, mint a milyen tiszteletben tartotta az alkotmány minden szavát és parancsát, rendelkezését és tilalmát később is, mikor már a fején volt a korona.

Ez a fej, mint említettük, már fehér volt, mikor megkoronázták. Sőt azt lehetett hinni, hogy a korona egyáltalában nem fogja érinteni. Mert Edvárd, mikor anyja meghalt, maga is nagybeteg volt. Azon a napon, mikor meg kellett volna koronázni – az operácziós asztalon feküdt és életről-halálról határozó műtétet végeztek rajta.

Az operáczió megmentette életét és Edvárd király kilencz esztendeig uralkodott. Nem nagy ideig tehát, de ez a kilencz esztendő elég volt, hogy Anglia és az egész világ legkiválóbb uralkodói közé iktassa nevét. Határozottan a nagy királyok közé tartozott.

Hosszú trónörökösségének ideje alatt, mikor a politika tilos terület volt számára, a mulató világ fejedelme volt. Egyéb dolga se volt, mint hogy élje a világát és ezt alaposan meg is cselekedte. Kiélvezte az élet minden gyönyörűségét és mulatva, szórakozva járta be az egész világot. Nálunk Magyarországon is sokszor megfordult a vidám velszi herczeg, a kit szegény néhai Rudolf trónörököshöz és több magyar főúrhoz, főként gróf Károlyi Istvánhoz meleg és meghitt barátság fűzött.

Ismételten is meglátogatta őket, sűrűn vadászgatott velük és ezeken a látogatásokon támadt szivében nagy szeretete Magyarország és a magyar nemzet iránt, a mely szeretetének később is minden alkalommal kifejezést adott. Mindig örült, ha udvarában magyar urakat fogadhatott. A mint a trónra lépett, a mulatós, víg élet egyszerre megszűnt. A vidám trónörökösből komoly és felelősségtudó fejedelem lett és fejedelmi nagyság sugárzott ki minden gondolatából, szavából és cselekedetéből.

Hamarosan kitűnt, hogy VII. Edvárd király, a világ legnagyobb élő diplomatája volt. A búr háborút, a melyet anyja kezdett, a mint trónra lépett, sietett egy méltányos békekötéssel befejezni, egész uralkodása alatt egyetlen egy háborút se folytatott, mindig és mindenütt a béke érdekében dolgozott és a birodalmát mégis olyan nagygyá és hatalmassá tette, a milyen nagy és hatalmas egy birodalom a világ fönnállása óta nem volt soha.

Mindezt okossággal, bölcseséggel, méltányossággal és a jogok tiszteletében tudta elérni. Pedig nincs ahoz fogható nehéz föladat, mint rendet és egyensulyt tartani egy oly birodalomban, a hol negyven millió ember uralkodik négyszáz millión. És Edvárd király úgy uralkodott, hogy a legkisebb zavar se bolygatta meg az angol uralom rendjét. Virult uralma alatt az anyaország, de virult valamennyi végtelen gyarmata is és egyik se óhajtott magának más fejedelmet, mert Edvárdnak gondja volt valamennyire és érintetlenül, tiszteletben tartotta minden népének minden jogát.

Érthető tehát az angol nemzetnek fájdalma és gyásza, a melylyel koporsóját körülvette, de érthető és természetes az is, ha a világ minden dolgozó, békés nemzete megilletődött részvéttel gondol az elhunyt fejedelemre, a ki a világ dolgos békéjének volt hűséges és hatalmas támasza.