Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1933 | Szeptember

Kánya külügyminiszter beszámol a francia kormánnyal folytatott tárgyalásairól

Párizs, szeptember 17.
Kánya Kálmán külügyminiszter vasárnap délelőttöt a párizsi magyar küldöttségen töltötte, azután a párizsi magyar intézményeket tekintette meg.

 

Mielőtt azonban Villani báró követ és Gesztessy sajtófőnök kíséretében átment volna a párizsi Magyar Házba, a következőket mondotta:
- A magyar külpolitika mindig nagy súlyt helyezett arra, hogy az európai vezető nagyhatalmakkal a jóviszonyt fenntartsa és kibővítse. Ezt a célt tűztem és is programul magam elé, amikor a magyar külügyminisztérium vezetését átvettem és ennek következménye a mostani párizsi utam. A francia urakkal folytatott tegnapi tárgyalásaim során szóbakerült a magyar-francia kereskedelmi forgalom megakadása is. Franciaország úgy a lillafüredi egyezménynél, mint később a stresai konferencián is megértést tanusitott. A francia kormány által a kontinentális bizonylatok és a behozatali engedélyekre legutóbb kivetett vámpótdijak folytán franciaországi importunk egyes tételeinél, különösen az élőbirkabehozatalnál erős hanyatlás mutatkozott.


Módom volt ezeket a kérdéseket Paul-Boncour külügyminiszter úrral folytatott beszélgetéseim során érinteni, anélkül, hogy azok részletes megvitatására kiterjeszkedtem volna, hiszen ez mostani udvariassági látogatásom keretében nem is lett volna lehetséges. A kereskedelmi problémák felvetése természetesen a dunai államok gazdasági úniójának problémájához vetetett, melynek megoldására a francia külügyminiszter az utóbbi években különböző terveket dolgozott ki.

 

Paul Boncour megismertette velem a francia kormány jelenlegi álláspontját ebben a kérdésben, melynek fontossága az utóbbi hónapok eseményei folytán a francia külpolitika szempontjából megnövekedett. Szóbakerültek azok az eszközök és módszerek, amelyek alkalmazása a dunai államok annyira kivánatos gazdasági helyreállításához vezethetne. Ennek folyamán módom nyílt vázolni a magyar kormány felfogást és azokat a gyakorlati módozatokat, amelyeknek megvalósítása lehetővé tenné, hogy terményeinket úgy a környező államokban, mint a távoleső piacokon elhelyezzük és az export zavartalan menetét biztosítsuk, ami az európai konszolidáció egyik feltétele.


A külügyminiszter hétfőn délelőtt Ramboulliet-be utazik, ahol a köztársasági elnök fogadja. Ennek a kihallgatásnak annál nagyobb a jelentősége, mert Párizsba az utóbbi időben naponta érkeznek külföldi diplomaták a világ minden tájáról, de egyik sem részesül abban a megtiszteltetésben, hogy Lebrun köztársasági elnök fogadja. Délben Paul Boucour külügyminiszter dinert ad a magyar külügyminiszter tisztelelére, aki közvetlenül ezután elutazik a francia fővárosból.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A műkorcsolyázás művészetének magyar bajnokai A műkorcsolyázás művészetének magyar bajnokai
A városligeti Műjégpálya tribünjei vasárnap estére csaknem teljesen...
A világ legjobb műugrói nyomában A világ legjobb műugrói nyomában
Vajda László műugróbajnokunk tudvalevően Lausanneban végzi egyetemi...
A szocialisták követelik az ellenforradalom elfojtását A szocialisták követelik az ellenforradalom elfojtását
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vasárnap egész napon át a...
Új iskolai helyesírás Új iskolai helyesírás
A magyar helyesírásban az újabb időben, különösen egyes kérdésekre...
A Községi Élelmiszerüzemet kis emberekre kell átruházni A Községi Élelmiszerüzemet kis emberekre kell átruházni
Varga iparügyi miniszter hangoztatta ismételten, hogy minél több...
Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon Eötvös Zoltán rekordot futott az Európabajnokságon
Európa 1929. évi gyorskorcsolyázó bajnokságának vasárnapi 1500 és...
Budapest–Nagykőrös és vissza, vonaton: egy teljes nap Budapest–Nagykőrös és vissza, vonaton: egy teljes nap
Pestmegye közigazgatási bizottsága január hó 12-én Preszly Elemér...
Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek
Amilyen bizonyosak lehetünk benne, hogy ez a háború kénytelenség...
Döntő napja van a magyar politikának Döntő napja van a magyar politikának
Az utolsó huszonnégy órában tetőfokára jutott az elmult hetek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98