Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1940 | Május

Német jelentés a XX. század legnagyobb csataterének uj eseményeiről

Berlin, május 26.
(Német Távirati Iroda.) Ma van a nyugaton folyó nagy hadműveletek tizenhatodik napja. A német hadsereg már most több olyan pontos haladt tul, amelyekért a világháboru folyamán elkeseredett harcokat kellett vivnia és amelyeken annakidején a német előretörést megállitották.


Bekeritettünk egy ellenséges hadsereget, amely sok kiválóna képzett francia hadosztályból, az angol szárazföldi hadseregből és a belga hadsreg zöméből áll. A  gyűrű napról-napra szükebbre szorul! A német hadsereg már kezében tartja a La Manche-csatorna partján elterülő legfontosabb francia kikötőket.


Dr. Hesse alezredes a Völkischer Beobachter helyzetjelentésében ezeket állapitja meg:
1. A némethadvezetésnek sikerült egy korszerű állásrendszert áttörnie, amit külföldi katonai szakértől eddig lehetetlenségnek tartottak.

 

2. Az ellenfél négyszögbe van zárva. Ez a négyszög, már ma a XX. század legnagyobb csataterében tekinthető.

 

3. Igen nagy fontosságot kell tulajdonitani a középen történt áttörésnek, amellyel együtt járt nagyobb erők, főleg gyorsan mozgó alakulatok érvényesülése az északi hadmüveletben. A Somme-vonalnak egészen a tengerig való elfoglalásánál, valamint a Boulogne és Calais irányában történt előretörésnél a német haderő erős részeit vonultatták fel. Az előretörés a Belgium nyugati és Franciaország északi részén lévő déli szárnyra, tehát a lillei térben álló erőkre és a hátsó összeköttetések szétszakitására irányul.

 

4. Ezeknek az ellensége erőknek a párisi központtal való összekötetése megszüntnek tekinthető. A brrit csapatoknak az anyaországból történő ellátása is sulyos zavarokat szenved. A négyszög negyedik oldalát bizonyos mértékben a légi erő zárja be.

 

5. A német hadmüveleteket a balszárnyon erős csapategységek és kiválóan alkalmas természetes akadályok védik.

 

6. A fáradhatatlanuk előresiető gyalogságnak mindenütt sikerült a páncélos fegyvernemekkel egyvonalba kerülni.

 

7. Minduntalan hangoztatni kell, hogy a nagy, valamint kis erők harcbavetése mily rendkivüli körültekintéssel történik. A német hadvezetésnek az a célja, hogy amennyire csak lehetséges, elkerülje a felesleges véráldozatokat. Ez majdnem mindenütt sikerül is. Veszteségeink az 1914-ben elszenvedett veszteségeknek törtrészét alkotják.

 

8. Ellenfelünk veszteségei annál sulyosabbak.

 

9. Nagy figyelmet kell tulajdonitani az ellenség rendkivül nagy anyagveszteségének.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szövetséges csapatok bekerítése Hitler Adolf a nyugati fronton Keitel tábornokkal Brit hadifoglyok Dunkerque-nél III. Lipót belga király letette a fegyvert a németek előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Víztartályok az Atlanti-óceán partján Víztartályok az Atlanti-óceán partján
A németek áttörhetetlen betonerődítményeket építettek bámulatosan...
A jobboldali ifjuság radikális reformokat sürget A jobboldali ifjuság radikális reformokat sürget
Néhány nap óta kézről-kézre jár az ifjuság mozgalmak vezetői között...
Ősz a kikeletnek - Lampérth Géza Ősz a kikeletnek - Lampérth Géza
Mosolygó követit Napod borúltan is napfényes szivednek: Virágokat...
Hungária – Ferencváros 3:0 (1:0) Hungária – Ferencváros 3:0 (1:0)
A mérkőzésen igazi derbihangulat uralkodott. Gyönyörű napsütéses...
Külkereskedelmünk a mult évben Külkereskedelmünk a mult évben
Az 1904. évben a magyar korona országai területére behozott és kivitt...
Néhány nap óta szünetel a szállítmányok háborús biztosítása Néhány nap óta szünetel a szállítmányok háborús biztosítása
Az ország nyugodt hangulatára jellemző, hogy a háborús biztosítás...
Véresre vert pap
A *Nagyvárad* a következő botrányos esetet írja: Nagyküküllőmegye...
A nyomozás eddigi adatai szerint elmebeteg volt a rákospalotai tömeggyilkos A nyomozás eddigi adatai szerint elmebeteg volt a rákospalotai...
Kedden rendőri díszpompával temetik el a tragikus sorsu Takács József...
Muráti Lili és Vaszary János „drámai” vallomása a budai rendőrségen Muráti Lili és Vaszary János „drámai” vallomása a budai...
A budai II. kerületi mintarendőrség nemcsak arról nevezetes, hogy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98