A földrengésről

Erről a tárgyról tartott két előadást dr. Kövesligethy Radó a Kir. Magy. Természettudományi Társulatban mult évi decz. 15-én és 22-én. A következőkben az előadások rövid kivonatát adjuk.

A Föld felületének nem minden elmozdulása tartozik a földrengések közé. Vannak hosszú ideig tartó folytonos folyamatok. Ilyenek például a lassú - csak évszázadok mulva észlelhető - partemelkedések Norvégiában. Ide tartoznak ama jelenségek, a melyek a hegyeket gyürő és emelő erők ma is létesitenek. Valamikor a Föld hűléséből származtatták őket. Az újabb radiumos physika azonban már azt tanítja, hogy a Föld inkább melegszik, mint hűl. Akármi legyen is a magyarázatuk, a jelenségek meg vannak. Ide tartoznak még azok a jelenségek, a melyek a Föld egyoldalú felmelegedése folytán keletkeznek, továbbá a szilárd kéregben is létrejövő apálydagály-jelenségek és a tengerhullámok okozta partbillenések. Mindezeket a mozgásokat a műszerek észreveszik. De észreveszik még azokat a mozgásokat is, a melyeket a barométer állásának gyors változásai idéznek elő.

A műszerek elve nagyon egyszerü. A térben fix pontot kell létesiteni, oda iró szerszámot kell tenni, úgy hogy az a mozgó talajra feljegyzéseket tegyen. A térbeli fixpontot minden esetben a testek tétlensége adja. Így tehát csak az elmozdulás első pillanatában marad a pont igazán nyugalomban, később ő maga is mozgásba jön, úgy hogy a seismogramm nagyon complikálttá válik. Három főtypusú eszköz van. Az első közönséges, minden irányban szabadon mozgó inga. A második a metronom elvén alapszik, lényegében nagy nehéz tömeg (a budapesti intézetben 1000 kg), a mely egy rúd felső végén labilis egyensúlyban van. Ilyen a Wiechert-féle inga. A harmadik a horizontalis inga, a mely elvileg teljesen úgy van felfüggesztve, mint az ajtószárny. E nemben legjobb a Gallitzin-féle horizontalis inga.

Ezek a műszerek jegyzik fel a földrengési mozgásokat, a melyek a Föld tömegében hullámokban terjednek tovább. Háromféle hullám van. Longitudinalis (hosszmenti hullámok), a melyek úgy terjednek tovább, mint a hang a levegőben, transversalis hullámok és a felszini rezgések, a melyek a Föld felszínén rohannak tovább, nagyjából úgy mint a vizi hullámok.

Mindezek a hullámok nagyon különböző sebességgel terjednek. Leggyorsabbak a longitudinalis hullámok, sebességük 11 km óránként. A transversalis hullámok 6 km, a felszínhullámok 3 km óránkénti sebességgel terjednek tovább. Minden földrengési fészekből egy időpillanatban három hullám indul ki. Különböző sebességük folytán különböző időben érkeznek meg. A megérkezés időközéből meg lehet határozni a távolságot, a melyből jöttek és minthogy a közönséges ingának feljegyzéséből a megérkezés irány is látszik: minden egyes alkalomból nagyjából meg lehet mondani, hol volt a földrengés.

A műszerek feljegyzéseiből még mást is lehet kiolvasni. A földrengési hullámok a különböző rétegekben visszaverődnek és törést szenvednek épp úgy, mint a fény, sőt a színszórás és az absorptio jelenségének is meg van az analogiája. Ebből mindenekelőtt az következik, hogy minden egyes földrengési fészekből kiinduló hullámok egészen jellegzetes seismogrammot hoznak létre, úgy hogy már puszta rátekintéssel meg lehet mondani, hol volt a földrengés. De továbbá meg lehet mondani, milyen azoknak a rétegeknek a rugalmas állapota, a melyeken a hullámok keresztül mentek. Így jutott Wiechert arra a hypothesisére, hogy a Föld belseje bizonyos mélységben vas vagy aczél.

A földrengések leírására térve át meg kell különböztetni makroseismikus és mikroseismikus területeket. Amazok olyan területek, a hol a földrengést az ember műszer nélkül is észreveheti és a melynek nagyobb részében rombolás is történik, az utóbbiakon a földrengésről csak a műszerek hoznak tudosítást. Az 1897-ik évi indiai földrengés 4 millió km2 területen volt műszer nélkül észlelhető és ennek tizedrészén rombolás is volt: ugyanennek a földrengésnek mikroseismikus területe az egész Földre kiterjedt. A centrumhoz közel 30 km hosszúságban az erdő lecsúszott a humusszal együtt, hasadások keletkeztek, források, patakok megváltoztak; melegforrások hidegekké, hidegek pedig melegekké váltak. A talaj nagy részben emelkedett. Általában földrengéskor a talaj emelkedni szokott, csak nagy ritkán sülyed. A valparaisói földrengés alkalmával a talaj 100 km hosszúságban 80 cm-rel emelkedett. Sokszor a triangulatiós fixpontok eltolódnak. Már 8 méteres eltolódást is észleltek, úgy hogy nagyobb földrengések után a fixpontokat újból kell meghatározni. Minden földrengés alkalmával az égi polusok is elmozdulnak.

A földrengéseknek a Föld felületén való eloszlásában nagy szabályosság mutatkozik. Két legnagyobb kört lehet kijelölni, a melyek magukban foglalják a földrengések 94%-át. Az egyik kör a Csendes-oceán és Amerika partjain vonul végig, a tulsó oldalon átmegy Ázsia egy részén; a másik kör erre majdnem merőleges, a mexicói öblöt, a Földközi-tengert, Perzsiát, Himaláját és az Ausztrália körül fekvő szigeteknek egy részét foglalja magában. Érdekes, hgoy mindkét főkör a legfiatalabb lánczhegységekkel van kapcsolatban és hogy azokat a helyeket keresi fel leginkább a földrengés, a hol a tenger és a szárazföld érintkezik. A tengerpartok lejtői különbözőképpen esnek, a mint a lejtés az 1/3-ot meghaladja, biztos, hogy az földrengéses terület. Amerika Csendes-oceánbeli tengerpartját mély árok veszi körül, a mely hatalmas földrengések fészke. A magas lánczhegységek nagy mélységekből szoktak felemelkedni, ellenben a sekély tengerek partvidéke alacsony sikterület.

Vannak földrengések, a melyek egészen a tengerben folynak le. Újabb időkben ezeket a hajósok is szorgalmasan figyelik. E földrengéseknek jellemző sajátsága, hogy a tenger vize messze visszahúzódik és azután körülbelül egy óra mulva tiz méternél is magasabb hullámokban tér vissza, a melyek nagy pusztitást okozhatnak. Némelyek azt gondolják, hogy a bibliában emlitett vízözön is ilyen tengerrengésből származott, a mikor is az Indiai-óczeán hullámai elboritották Mezopotámiát.

Az idővel való kapcsolatot sokan próbálták kikutatni; keresték az összefüggést a barometer állásának megváltozásával, a nagy esőzések óriási vizmennyiségének nyomásával, a napfoltok feltünésével, a Hold járásával stb. Azonban mindezek a kutatások eredmény nélkül végződtek. Egy meglepő adat mégis van. Japánban azt a felfedezést tették, hogy a nagy földrengések együtt járnak a földrajzi szélesség legnagyobb ingadozásával. Ha ez forditva is igaz volna, akkor már volna szilárd basisunk jóslatok számára. Azonban sajnos, nincs igy.

Az előadó rámutat arra a jelenségre, a mely véleménye szerint – valamikor rávezethet a jóslásra. Minden földrengést utólökések szokták követni. Igy volt ez Messinában, a hol az utórezgések egy hónapig tartottak, igy volt Kecskeméten is. Az utórezgések feltünő szabályosságot mutatnak. A földrengés a Föld kérgében lassan növekvő feszültség alakjában jön létre, azonban a rengés alkalmával a feszültség nem tünik el egészen, hanem rugalmas utóhatások mutatkoznak. A föld anyaga a rugalmas hysteresis (elfáradás) sajátságát mutatja épp úgy, mint az első test. Ezek a rugalmas utólökések a hysteris folyományai. A kérdés – népszerüen mondva – a körül forog, nem lehetne-e valami módon arról tudomást szerezni, hogy a Föld kérge mikor fárad el annyira, hogy a feszülést tovább nem birja? Éppen az előadó, Kövesligethy az, a ki a hysteresis szerepére alapitotta elméletét. Kétségtelennek tartja, hogy a feszülés alatt lévő földkéreg a rengési hullámokat lassabban továbbitja. Japánban erre vonatkozólag kétségtelen kisérleti bizonyságot szereztek.

A földrengéseket egyébként három csoportba szokás sorolni. Az első csoportba tartoznak azok, a melyek barlangszerü üregek beomlásából keletkeznek; ilyen volt a laibachi és a zágrábi. A második csoportba a vulkanikus földrengések sorozatnak. A harmadik csoportba a leghatalmasabb földrengések tartoznak, a melyek alkalmával az egész Földnek mintegy a gerendázata változik meg, azért tektonikus vagy dislocatiós földrengéseknek neveztetnek. A csavaros földrengés tisztán a képzelet szülötte.

A földrengésektől nincs mit félnünk, ha megfelelően épitkezünk. Már 1783-ban tudták azt, a mikor egy pusztito kalábriai földrengés után, az akkori kormány épitési tervet dolgoztatott ki. E terv szerint épült házak most is megvannak. Japánban állandó bizottság foglalkozik a kérdéssel, Amerikában pedig részvénytársaság alakult rengésálló házak előállitására. Minden földrengés alkalmával a felső emeletek és a tető szenved legtöbbet tehát ezeket kell erősen összekapcsolni. Az alsó rész épitésére legalkalmasabb anyag a vasbeton. Pillérek és falak keresztszelvényének parabolikusnak kell lennie mert ez bir a legnagyobb ellenállással.

Újabb időkben minden országban nemzeti bizottságok alakultak a földrengések megfigyelésére. Időrendben a második volt a magyar bizottság, a mely 1882-ben keletkezett. E bizottságok hét év óta nemzetközi szövetségbe álltak össze, amelynek titkárja éppen az előadó. Magyarország elég bőven veszi ki a részét a földrengésekből, évenként átlag kilencz kisebb földrengés észlelhető és minden három évben átlag két erősebb. Az országos levéltár igen bő anyagot tartalmaz régi rengések megfigyelésére, a melyek most vannak feldolgozás alatt.