A perzsa sah a budapesti lóversenyen

A perzsák királya budapesti első időzése alatt megjelent a lóversenyen is, bár épen olyan időben érkezett, midőn egyszerre csak három ló futott.

Hanem azért nagy érdeklődéssel nézte végig a verseny lefolyását s meglátszott rajta, hogy kedvelője a lovaknak és a futtatásnak, nem ugy mint elhunyt atyja, a ki a lóversenyeket épen semmire se nézte, azt mondván: hiszen ugy is lehet azt tudni, hogy az egyik ló gyorsabban fut, mint a másik.

Képünkön ugy van feltüntetve a sah, a mint a páholyban ülve, bal kezében látcsövet tart a versenytérről elfordulva, környezetével beszélget: mellette Széll Kálmán miniszterelnök és gróf Andrássy Aladár ülnek.

A sah balja irányában a távolban a birói páholy tünik fel, melyben gr. Batthyány Elemér és báró Üchritz Zsigmond foglalnak helyet. Szemben a jelző tábla látszik, melyre a versenyek előtt ama lovak számát teszik ki, melyek az illető versenyben indulnak.

Odább a nagyközönség nézőtere, a 30 krajczáros hely látszik: a sűrű embercsomó élénken bizonyítja, hogy Budapesten minden körben mily kedveltségnek örvendenek a versenyek.

A távolban a földtani intézet új palotája és a viztorony tűnik fel, mely két hatalmas épület, a környező fákkal, a népes versenytérrel együtt valóban szép képet alkotnak, mely az idegen uralkodó figyelmét is lekötötte.