Temetkezési szokások

A halál nagy és félelmetes misztériuma ősidőktől fogva megejtette az emberek lelkét. Az egyéni élet megszünése minden időben és minden népnél központja volt a vallási kultusznak. Amilyen különböző volt az egyes népek hite a másvilágról, olyan sokfélekép temették el halottjaikat. Épen ezért a temetkezések különféle módjai vallástörténelmi és néprajzi tekintetből rendkivül fontosak.

Legbarbárabb és a mi felfogásunktól legtávolabb álló a kannibálok szokása, ahol a halottat hozzátartozói, vagy a győztes ellenfelei egyszerüen felfalják. Igen érdekes a viking temetés, amelynél a halottat égő hajón bocsátják vizre.

A régi egypitomiak azt hitték, hogy a halál után csak addig marad meg a lélek is, amig a test. Ezért divott náluk a bebalzsamozás, mumifikálás, sziklasirokba, gulákba temetés, amivel mind azt célozták, hogy a holttestet a lehető leghosszabb ideig megóvják a kioszlástól.

A régi temetési áldozatok bemutatásának maradványa a napjainkban is szokásban levő halotti tor. Ma már sokkal egyszerübbek a temetési szokások, mindamellett a legujabb, tisztán egészségügyi alapon álló halotthamvasztás nehezen terjed.

Bemutatunk itt néhány érdekes, magyarországi temetési jelenetet.

1. Hunyadmegyei oláh ravatal. A halott fehér csipkelepellel letakart koporsóban fekszik, feje alá puha vánkost tesznek.

2. Bányásztemetés Lupényben. Elöl kereszttel haladnak a mintamunkások, mögöttük halad a bányász-zenekar gyászindulót játszva. A kiséret csupa szegény munkás, akikre a föld mélyében leselkedik a halál.

3. Püspökbogádi (Baranyamegye) diszes gyászfejkötő.

4. Dévai csángó székely temetésre induló leányok. A leányok ünneplőbe (nem feketébe) öltöznek a szomoru alkalomra s templomi zászlókkal énekelve mennek a gyászházhoz.

5. Tordaaranyosmegyei oláh temető terméskő-sirkeresztekkel.

6. Rutén temetés Máramarosban. Az a jelenet, mielőtt a koporsót sirba bocsátják.