Az ünneplő ország

Lobogók lengése, kivilágított ablakok, katonazenekarok vonulása, a néptömeg ujjongása követte az Urnapján érkezett örömhirt, hogy a balsors és nem katonáink hibája miatt két hónappal ezelőtt elesett Przemysl ismét birtokunkban van. A gorlicei diadalt követő hadakozás győzelmes mozzanatainak egyike sem tudta ugy felhangolni a közönség lelkét, mint Przemysl visszavételének hire.

Hónapokon át ülte meg a lelkeket a folytonos véres harcok miatt, amelyek határainkat is sujtották, a szorongó érzés. Az a fájdalmas seb, amelyet Przemysl elveszte okozott, amit oly nagy diadalnak tüntetett föl a szövetkezett ellenségek országában, noha nem az ellenség vitézségének következménye volt, egyszerre meggyógyult.

A diadalt Przemysl fogságba jutott hőseinek megbosszulásául és elégtételéül fogta fel a közönség. Nem éppen a közvetlen siker, hanem az egész tavaszi hadjárat diadalmas menetének szembeszökő eredménye hozta lázba a százezreket, nemcsak Budapest és Bécs, hanem az egész ország, a monarchia, de Németország lakosai is. Még konok pesszimisták is kénytelenek forditani sötét jóslataikon: szét van tépve immár még jobban az orosz mindenhatóság meséje.

Hazánk áll és állani fog rendületlenül, ha mi nem csüggedünk, hanem álljuk, amint állani fogjuk tovább is igazságos harcukat.