Üt az óra

"Minket megcsaltak. Az egész világ azt beszélte, hogy Ausztria-Magyarország már roskadozik az éhségtől. És most kiderül, hogy óriási ellentállást tud kifejteni. Három hét alatt igen nagy áldozataink voltak és csak ott állunk, a hol az első órában állottunk. Hadseregünkre, fájdalom, rettenetes megpróbáltatások várnak."

Ezeket a kesergő sorokat a "Corriere della Sera" czímű milánói lap írta. – Ugyanaz az olasz lap, a melynek óriási része volt abban a vad és dühöngő bujtogatásban, a mely árulásba, hitszegésbe és háborúba szédítette a becstelen Itáliát.
A milyen szemérmetlenül hazudott tehát akkor, a mikor jobb tudomása ellenére a rágalmakat rólunk terjesztette, olyan szemérmetlenül hazudik most, a mikor a megcsalt ártatlanság panaszait furulyázza.

De ez a fordulat nagyon érdekes és sokatmondó. Nyilvánvaló dolog az, hogy Olaszországot megfizetett politikusok, megfizetett ügynökök, megfizetett bujtogatók és megfizetett lapok adták el az ántántnak.

Hasztalan próbált ellenkezni az olasz nép egy nagy része, ezek a megfizetett hatalmasok a kezébe nyomták a fegyvert és hajtották a vágóhidra. Az üzlet második része azonban már csődöt mondott. Az remélték a zsebelők, hogy könnyü és biztos munkára viszik az eladott olasz sereget. Hogy tehetetlenül találtak minket, a kik egy fél világgal vagyunk véres birkózásban. Hát ebben keservesen csalódtak. Alig jelent meg a talián csizmás kandurok hős hadserege a határainkon, olyan ökölcsapásokat zúdítottunk a fejére, hogy azóta is tehetetlenül tántorog.

Azzal hitegették, mikor mozgósították, hogy vidám dudaszóval marsirozhatik be a mi földünkre, mert nincs már katonánk, a kit elébe állítanánk. Most már láthatja, hogy csúfosan bolonddá tették. Olasz vértől piros az Isonzó-folyó a határon és az olasz hadvezetőség a háború első három hónapjában kénytelen már kijelenteni, hogy – megváltoztatja a haditervét.

Ezt megváltozathatja, de nem változtathatja meg a végzetét. Az ántánt azt remélte, hogy Itália áruló beavatkozása megmenti az orosz seregeket Galicziában a végső vereségtől. Olaszország azt remélte, hogy nagy birkózásunkban az oroszszal, nem lesz elegendő erőnk az ő friss hadaival szemben. Csalódtak minden irányban. Galicziában nem álltak meg üldöző seregeink, a melynek egyes részei már Besszarábiába is benyomúltak: ellenben az olasz seregnek meg kellett állania jóformán ott, a hol elindult.

Ezért lettek egyszerre sopánkodókká Itáliában, a kik csak néhány héttel ezelőtt is még üvöltözők voltak és ezért hirdetik magukat megcsalatottaknak, a kik legjobban buzgólkodtak a csalásban.
Czudar és gonosz komédiások ezek, a kiken be fog tölni? a sors, a melyet megérdemeltek. Immár látnivaló, hogy az áruló támogatásán nincsen áldás. Az oroszok igazi katasztrófája akkor kezdődött, mikor az olasz bandita is megjelent a porondon.

Isten áldott karja azóta egyik döntő diadalt a másik után osztja hőseinknek és szemlátomást közeledik a pillanat, a mikor leghatalmasabb ellenségünk a monarchia földjének utolsó csücskéről is eltakarodik, mig mi mélyen állunk bent az ő országában. És ebben a közeli időben az áruló órája is ütött. Végezvén a leghatalmasabbal, végezni fogunk a legsemmirevalóbb ellenségünkkel és oly könyörtelenül, ahogy ezt megérdemli.