Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről

1915. feb. 11. Este. Kedves B. E., hasonló zsivajgás legföllebb a zsinagógáké, mint amelyben magának ezt a levelet írom. Egy roppant ól padlására szállásoltak 150ed magammal, névleg pihenőre, tényleg azonban jobb volt a tűzvonalban. Itt rukkolunk, pucolunk, fázkódunk egy csúf faluban, ott fenn a hegyekben, ha letelt a szolgálat, hevertem kedvemre.

Veszély ide, veszély oda, pompás kis fenyőgally viskóm volt, benne kis kályha s egy kis füsttel keveredve zavartalanság lengte körül napjaimat. Sajnos, jót akartak velünk s ide hoztak erre a kietlen szalma padlásra. Ma reggel tábori misénk volt, Isten megbocsással, de ennek már kevésbé voltam költőisége iránt fogékony, mint egy előzőnek s csak a fagyos szelet éreztem belőle, melyen állnunk kellett nyílegyenes sorokban.

Ó Istenem merre el nem jártak gondolataim. Úgy tetszett felibém szállnak s megcsudálnak fegyveremre támaszkodva a dritte kompanie, vierte zug, erstes glied, rechte flüglin s idegenül nézik a havon topogó csapatokat, a tisztikart, alezredesünket födetlen fővel s nyírfás tájat, a csukaszürke fellegeket - mert - így szóltak magukban - igaz, hogy káplár a gazdánk, de lenne bár brigadéros, mi kiszerettünk belőle és ki a tájból, ki a nyírfákból, fellegekből, váratlanságokból, várva-vártságokból és nincs varázsa többé reánk másnak a haszontalan alvásnál.

Bizony mindegyre hiúbb a mi létünk és semmi jóra nem várunk. No lássa kedves B. E., ez az igazság. - Akkor, mikor ezt írtam, közben el köllött fújni a világot s most ezt a továbbit már 12-én délben írok rukkolásból jövet, összegimberedett kezekkel. Be akarom váltani amit ígértem, hogy küldök egy verset a Csöndről. Tegye vele amint tetszik. Itt kezdem:

Vers a csöndről

Ott jártam én, ahol a Csönd aludt
Kietlen dombok hátán vetve ágya
Takarója a könnyű éji pára
És messzi, szennyes ég alá
Kínlódva kanyargott egy út.

Aludt a Csönd és álmában beszélt a Csönd
Zavaros álmát kihallgattam én
Didergő szél fujta felém
S két ijjedt csillag
Ködpillája rebegett odafönt.

Embersokadalomra virrasztott a Csönd
Felibök szállt akár a héjja
S a teli hold kénszín karéja
Mocskoszöld égen
Virrasztott odafönt.

Mer jöttek és békés fészkére törtek
Ám míg sergők e rögökön haladt,
Mind látta őt órjás rém-madarat
S esdtek szivökbén ó rájok ne szállna
És mégis jöttek, jöttek s ujra jöttek.

Zavart, békétlen álma volt a Csöndnek
Háborgatóiról beszélt
Riadalomra ijjedt s láta vért,
Mely elkeverte friss dér ágyát
S felijjedett, hogy ujra visszajönnek.

Mert itt a Csöndnek fészkén hajbakaptak:
Halál fütyült, zugott, üvöltött, dördült
A roppant ég riadt jajokra hördült
Hol vannak most?
Hiába kérded, akik itt maradtak.

A Csönd fehér dér ágya ujra nyugton
Kevés piros mocsok, mit rajta hagytak
A többiek tovahaladtak
Aléltsárgán hajnalló ég alá
Kimerülten kanyargó úton.

Hej Csönd! kiáltottam a lusta rémet,
Ébredj Csönd, lusta rém!
Álmod zavarni sohse félek én
Furcsa vidámság száll szivembe nékem
Hahó! én énekelve kerestelek téged.

Szépséges nékem ágyad kietlenje
Mulatság nékem kába ébredésed
Mulatság fönt a roppant csillagmécsek
Rebbent hunyorgatása
És szépséges az égnek zöldes szennye.

Hahó te Csönd! ki annyit kóborolt
Tivornyás kedvek, szűzes csókot,
Vezekléses keservet, bölcses bókot
Fölösen adtak ifjú életének
Hős, pimasz, józan s hóborszállta volt.

Beszélni akarok tevéled én,
Ki nem fohászlak s nem vacoglak
Hadd hallom vén ripők, mit szólasz?
Tán ujat mondsz te nékem
Szólj te rém!

Hideg ágyán a Csönd sóhajtva ébredt
S szeliden szólt: várj még egy keveset
Reád gondolnak anyád s kedvesed
S elmondatlan éltednek sok regéje
Várj itt kissé, aztán szólok tevéled.

Én akkor vártam, vártam, vártam ott
És türelmetlenkedtem néha
Ám fönn a telihold karéja
Egykedvüen vigyorgott
S a csönd, a rém, aludt.

Hahó te rém! hisz szőke kedvesem
S anyám bánkódnak értem
S éltem regéjét még el nem regéltem
Hiszen temondtad nékem ezt
S álmodat itten hiába lesem.

Pedig hiába vártam ott
A Csőnd aludt
S a messzi ég alá az út:
Már láttam vigan kanyarog előttem -
De nem mozdulhattam, mint a halott.

Akár hiszi, akár nem, ezt a folytatást már 13-án reggel 7 órakor írom ide egy polyák házban. Elszállásolásunk következő volt. Kezdjem fölülről. Benn az egyetlen szobában Fänrikünk, a legénye, két tiszti szakács, egy tüzér őrmester s a polyák, feleségével és 7 (mondd hét) gyerekével. A pitvarban Én, a führer, egy másik önkéntes, a napos, az inspekciós, még két baka és egy tehén.

A padláson a bakaság. Az istállóban és csűrben lovak és tüzérek. Az udvaron a konyha. Mindehhez azonban hozzá kell tennem, hogy ez sokkal jobb hely, mint ahonnan eljöttünk és a világért se bánnám, ha itt várnánk meg a háború végét. Most már újra félbe kell hagynom a levelet, mert rendbe kell szedni a társaságot, de már nem vetettetem ki magam s be is fejezem sok üdvözlettel

Tersánszky J. Jenő

*