Apponyi a bécsi villamoson

A király, az ellenzék bizalmi férfiai meghallgatása során kihallgatáson fogadta Apponyi Albert grófot, volt magyar minisztert, valóságos belső titkos tanácsosát. Erről a politikai eseményről sokat írtak a lapok és sokat beszéltek az emberek s a mellett szó esett még egy külsőségről is, a mely magában véve jelentéktelen ugyan, de egyszerűségében annyira jellemző, hogy mégis érdemes vele egy pillanatig foglalkozni.

Nem arról van szó, hogy Apponyi gróf, épp ugy mint Rakovszky, a kit utána fogadott a király, szalonkabátban jelent meg az audienczián Hiszen a király Andrássy Gyula grófnak is legutóbbi kihallgatása alkalmával tetszésére bizta, hogy a háborús időkre való tekintettel a czeremóniának ettől a szabályától eltérjen. Apponyi gróf kihallgatásánál egészen más ujítás érvényesült.

Apponyi gróf nem kétfogatu bérkocsiban, hanem közuti villámos vasuton ment ki Schönbrunnba. Az utasok közül bizonyára senki sem sejtette – irja a "Fremdenblatt" – mily előkelő és kiváló utitárs tart velük együtt Schönbrunn felé. Természetesen, ha Apponyi gróf frakkban lett volna, ha fehér nyakkendőt vett volna fel, ha mellére rakta volna rendjeleit és csillagait, ha szeme előtt tartotta volna a gálafrakk külsőségeit, akkor bizonyára közfeltünést keltett volna őexczellencziája.

Föl is ismerték volna, hiszen az ujságok előre jelentették olvasóinknak a kihallgatást, az emberek sugdolóztak volna, az egyik megmondta volna a másiknak, mindenki látni akarta volna a hires Apponyi grófot, a mint a királyhoz megy kihallgatásra s a schönbrunni királyi lak előtt óriási népcsődület támadt volna. A magyar államférfiu kénytelen lett volna magának utat törni a tömegen keresztül.

De szalonkabát és közuti nagyon szépen megfér egymással. Apponyi gróf fölidézett emlékezetünkbe egy másik magyar államférfit, a ki királyi kihallgatásra menet a külső formában még szerényebben lépett föl: Deák Ferenczet. Deák 1866-ban arra a hires kihallgatásra, a mely a kiegyezést megelőzte, egyfogatuban hajtatott. A bécsi szálló portása fiakkert hozatott, de Deák elküldte és egyfogatut rendelt. És a Burg udvari cselédsége nagyokat nézett, a mikor a magyar államférfiut konflisból látta kiszállni.