Politikai válságok a háboruban

A háboru kitörése óta a politikai válságok egész sora zajlott le, de jellemző, hogy majdnem kizárólag ellenségeink táborában. Az entente valamennyi országában egyik miniszterválság követte a másikat és nem lesz érdektelen, ha ezekről most egy kis kimutatást állítunk össze.

Leghamarabb tört ki a kormányválság Franciaországban. Viviani miniszterelnök már a háboru második hetében szükségesnek látta, hogy az első nagy vereségek után kormányát az elégedetlen pártokból kiegészítse, igy történt, hogy két szocialistát, Sembat-t és Guesdet vette a kormányba, a hadügyi tárcát pedig Millerandra bizta. Azután jó ideig változatlanul maradt a Viviani kormány csak most nem rég, az entente balkáni kudarcai miatt kellett távozni Delcassé külügyminiszternek.

A legnagyobb változás Angliában ment végbe. A liberális kormány, amely már több mint egy évtizede uralkodott, nem birta elviselni az ellenzék támadásait és végre is Asquit kénytelen volt egy koaliciós kabinetet alakítani. Előzőleg, még a háboru tulajdonképeni megkezdése előtt is volt egy részleges kormányválság: Burns a szocialista miniszter és két békepárti államtitkár ellenezte a háborut és kivált a kormányból. A koaliciós Asquith-kormány, melyben több volt az ellenzéki, mint a liberális kormánypárti, most erősen inog. A legutóbbi táviratok szerint nagyon valószinű, hogy Lloyd George fog uj kormány alakítani, még pedig Grey nélkül.

Oroszországban Goremykin megmaradt ugyan miniszterelnöknek, de annál sűrűbben cserélődtek a miniszterek. Először megbukott a pénzügyminiszter, Kokovcev, s helyébe került Bark, azután Suchomlinov helyébe lépett Polivanov hadügyminiszter. A belügyminiszteri tárca az állandó belső válságok miatt többször gazdát cserélt. Maklakovot felváltotta Seseglovitov, ezt pedig a mult hónapban Chostov. A legnagyobb változás pedig, aminek szintén politikai háttere is volt, Nikolajevics bukása.

Olaszország csak egy ál-kormányválságot élt át: Salandra egyszerűen lemondott, de csak azért, hogy azután mint "nemzeti hős" árulja el szövetségeseit.

Szerbiában Pasics minden válság közepette rendületlenül helyén maradt; annál sürübben változott a görög kormány, Gunarisz, Venizelosz és végül Zaimis került az ügyek élére.

Romániában Bratlanu szilárdan állja az orosz pénzen fizetett agitátorok minden támadását, Bulgáriában pedig Rodoszlavov kormánya ma erősebb, mint valaha.

A központi hatalmak kormányaiban alig volt valami változás a háboru alatt. Németországban mindössze a pénzügyi államtitkár távozott és átadta helyét a kitünő Holfertchnek, Ausztriában semmiféle politikai változás nem volt, nálunk pedig csak egyszer kisértett, de hamar le is tünt a koncentrációs kormány gondolata. A közös miniszterek közül kettő ment el: Berchhlold és Bilinsky az előbbi helyére Burlán, az utóbbi helyére Körber került.