A lórumjáték

Fel kell jegyezni a kártyatörténelem lapjaira, hogy az édes, drága lórumjáték talpa alól kicsuszott a talaj és mig tavaly még a tébolyig fokozódott népszerűséggel verték a blattot mindenféle lórumozó társaságban, addig ma legföljebb, ha még a puszták legényei játsszák ezt a kellemes kis játékot (feltéve, ha még otthon vannak a puszták legényei).

A lórum a maga vörös, felső, ütés és kirakós figuráival, összeszedéseivel, kvartjaival és renonszaival, mélyebbre merült, mint akármelyik mai divatban volt zsuga. Öt évig járták, ropták eszeveszetten, éltek, ültek, aludtak vele, elvesztettek rajta gyakran öt forintot is, mig aztán, mint a héjáig kifacsart czitromot, a szemétládába hajították.

És jött helyibe a – preferánsz. Nem jött, csak mély álmából ébredt a leányzó, s most ez járja a valczert a szolidabb mérsékletű kártyaasztalok tetején. Ha keressük az okokat, könnyedén rá fogunk jönni, hogy miért van e változás. A háborus konjunkturák miatt. A preferánszon ugyanis többet lehet elveszteni, mint a lórumon; természetes tehát, hogy a magyar házakban ez a játék vegye át mindenütt az uralmat.