Evezős training

Az evezős versenyek közeledtével mindinkább benépesül training-csapatokkal nagy Dunánk s annak különösen újpesti holt ága, hol naponta láthatjuk egyletünk csapatait trainereik felügyelete mellett a hazai s a bécsi versenyekre készülődni.

Fővárosi egyleteinknél divatos, versenyzőikre vonatkozó titkolódzás és ellentmondó híresztelések kellő mérlegelésével érdekes regattát jelezhetünk.

Csaknem valamennyi egylet teljes erejéből szándékozik résztvenni a versenyeken s az e czélból hozatott trainerek most kezdik véglegesen összeültetni csapataikat, melyek közül különösen említésre méltó a Nemzeti 8-asa, mely már tavaly is legjobb volt monarkiánkban s az idén is a tavalyi összeállításban veszi fel a küzdelmet Bécsben, Budapesten és Szegeden társegyleteivel, melyek közül legnagyobb ambitióval a Pannónia 8-asa trainiroz.

Senior 4-es számokra a Nemzeti, Pannónia, Duna és Sirály egyletek készülődnek. Véleményünk szerint sikerrel itt is a Nemzeti 4-ese veszi majd fel a küzdelmet osztrák szomszédainkkal, kik felett már tavaly is győzedelmeskedett; jó még a Pannónia 4-ese is; a Duna csapata még nincs kiválogatva, mivel trainerük Terrier még nem érkezett meg.

A Junior 4-es számokra legnagyobb a konkurrenczia. Legtöbbet várunk a Neptun csapatától, melynek legénysége már résztvett versenyeken s úgy testalkat, mint kitartás és gyakorlottság tekintetében kiváló.

A Pannónia csapata erő dolgában felette áll minden eddig a Dunán szerepelt 4-esnek, tagjai: Gillemot Ferencz, Bauer Rezső, Halmay Zoltán, Graefl Ödön kellő training mellett véleményünk szerint 1-2 év mulva külföldi csapatokkal szemben is diadalmasan megállhatják helyöket.

Skiffistáinkat erős trainingre sarkalja azon hír, hogy Paukovits tavalyi legyőzője Müller részt vesz úgy a bécsi, mint a budapesti regattán. Wetzel György a tavalyi junior számok fölényes győztese Barry trainer alatt végez erős munkát, s a kik látták nagy formáját, nem kételkednek abban, hogy revansot vesz Paukovits tavalyi vereségeért. Boronkayt Harding trainirozza, s ha visszanyeri régi képességeit úgy egyletének még dicsőséget szerezhet. Manno Miltiadest trainere Follex most avatja be a scull-evezés legtitokzatosabb részleteibe.

Junior skiffisták nagyszámban fogják élénkíteni versenyszámainkat, kik közül felemlíthetjük Schey a Duna, Hausner és Lakner a Neptun, Suppan Nemzeti, dr. Picker R. a Sirály, Parnitzky a Pannónia tagját.

Ezzel körülbelül megvilágosítottuk egyleteink idei versenykészülődését, mely ha tovább is ilyen mértékében folyik, nyugodtan nézhetünk a külföldiekkel felveendő küzdelmek elé.