Anglia belső válsága

A francia kormány és a francia hadvezetőség belekényszeritette Angliát az általános védkötelezettségbe. Az alsóház minapi vitájában az egyik liberális képviselő burkoltan beismerte, hogy a kormány igéretet tett- a Times meg is mondta kinek – hogy a szükséges létszámra emeli a francia fronton harcoló angol csapatokat. Közeledik a tavaszi nagy offenzivájuk ideje, az igéretet be kell tartani, vagy legalább mutatni kell, hogy be akarják tartani: az angol kormány ezért az alsóházban az általánosságban már keresztül erőszakolta a véderőjavaslatot.

Az első olvasásban Asquith javaslata nagy szótöbbséget kapott. A látszólag fényes eredmény azonban nem jelenti a mostani kormány diadalát. Épen ellenkezően. Az alsóház legnépesebb pártja, a 282 tagu konzervativ unionista párt, amely a koaliciós kormány megalakitása előtt ellenzék volt és saját külön céljait azóta is fenntartotta, természetesen a javaslat mellett szavazott. Ez biztositotta a bill sorsát.

A kormányt támogató és 260 képviselőt számláló liberális párt, amely ezelőtt egyedül volt a kormányon, a főbenjáró politikai és katonai kérdésre nézve megoszlott, olyannyira, hogy a népszerü John Simon belügyminiszter lemondott és példáját követte a kabinet még másik három tagja is kivált a kormányból. Egységes konzervativeken kivül csak a 76 ir és 40 szocialista képviselő magatartása. Ezek egy része a szavazáson még nem vett ugyan részt, de a munkáspárt kongresszusa óta köteles mindent megtenni, hogy a javaslat törvénnyé ne váljon. Már pedig ez a két párt tette lehetővé eddig az egységes kormányzást, ez adta a többséget a koaliciós blokkhoz.

A blokk most megbomlott s a következmény feltétlenül az lesz, hogy uralomra jutnak az unionisták. Talán megkegyelmeznek egy-két liberális miniszternek, köztük a renegát Lloyd Georgenak., akit két évvel ezelőtt radikális földadó reformjaiért gyülöltek, de aki most a legnépszerübb lett náluk. Viszont lassanként ellenzékbe kergetik a liberálisokat és ezzel két hatalmas táborra osztják az egész országot.

Meg fog látszani ha majd a részletes tárgyalásra kerül a sor, amikor a javaslat aligha fog kapni olyan többséget, mint az első olvasásnál. A kormány kénytelen lesz ujabb és ujabb engedményeket tenni és az a bill, amely tulajdonképen eddig sem tartalmazta az általános hadkötelezettséget, ha törvényerőre emelkedik, mindent fog hozni, csak igazi milliós hadseregeket nem.