Osztrák és magyar politikusok tanácskozásai

Bécs, márc. 26.
Tudvalevőleg január 30-én Budapesten összejövetel volt osztrák és magyar parlamenti férfiak között, amelyen fesztelen eszmecserében megbeszélték a két állam között függ kérdéseket. Ezeket a megbeszéléseket most Bécsben folytatták és a német nemzeti szövetség meghivására e hó 25-én a budapesti eszmecserén résztvett politikusok Bécsben ismét találkoztak. A Grand Hotelben lefolyt összejövetelen Gross Gusztáv dr. reichsrati képviselő a következő beszéddel üdvözölte a vendégeket:
- Bátor vagyok magyarországi vendégeinket a legszivesebben üdvözölni. Őszintén be kellett vallanunk, hogy a két állam igen gyakran nem annyira közös célt, a monarkia fejlődését tartotta szem előtt, hanem inkább mint ellenfelek állottak egymással szemben. Azt hiszem, összejöveteleink igen alkalmasak arra, hogy e tekintetben változzék a helyzet. A mai nagy időben remélhetjük, hogy létrejön a béke a monardia két állama vezető népei között ugy azoknak, mint a monarkiának javára. Erre és tisztelt vendégeink egészségére üritem poharamat.

A magyar vendégek nevében Berzeviczy Albert volt közoktatásügyi miniszter, a következőképen válaszolt:
- Uraim! Engedjék meg, hogy magyar kartársaim nevében igaz köszönetünket fejezzük ki a barátságos meghívásért. Ez összejöveteleknek nincsen sem exklusiv, sem agressív jellegük, nem követnek titkos tendenciákat. E fesztelen megbeszélések kezdeményezése abból a tudatból indult ki, hogy ebben a háboruban oly fényesen bevált dualizmus fentartásának szükségessége egyaránt harcra késztet a régi centralista felosztásának gondolata ellen. A háboru tapasztalatai még világosabban mutatták meg nekünk azt az igazságot, hogy a kiegyezés révén nem szabad erősíteni az egyik felet a másik vél kárára, hanem, hogy mindkét félnek gazdaságilag egyaránt erősnek kell lennie, mert csakis az esetben állhatunk ellent a bennünket minden oldalról fenyegető veszedelemnek…

Az osztrák és magyar parlamenti férfiak megbeszéléseiket rövid időn belül folytatni fogják.