|
Románia bukása – Oroszország veresége
Budapest, október 29-
Északról és délkeletről egyszerre fogják összeroppantani ezt a kétségbeejtően szerencsétlen geografiai fekvésű országot a nemes bosszutól sarkalt bolgárok, a németek, magyarok és osztrákok. Az a tény, hogy Románia összeomlik, a történelem ítélőszéke előtt a legigazságosabb sorstragédiák egyikének látszik. Ez a nép a nagy háboru alatt, amikor szörnyű küzdelemben vérzett egész Európa, amikor irtózatos áldozatokat hoztak a harcban álló népek, a legfrivolabb szerepet játszotta. Kereskedett, aranyat zsarolt és a mi aranyainkon vásárolta a municiót és fegyvereket, amelyekkel ellenünk akart támadni. Bukarest dekadens népe bővelkedett a gazdaságban, az aranyakban, dorbézolás és erkölcstelenség jellemezte az oláh fővárost.
És most, nem egészen két hónappal a hadüzenet után, az oláh főváros a legteljesebb kétségbeesés és a legsötétebb gyász tanyája. A legelőkelőbb családok fiaikat siratják és ugyanakkor gyászfátyolt viselhetnek hazájukért is. Románia bukása tulajdonképen nemcsak önmagában nagyjelentőségü dolog. Nemcsak arról van itt szó, hogy a sors igazságszolgáltatása megfizette az áruló és gyáva országnak azt, amit megérdemelt. Oroszország egyik protegált állama, egy ujabb védenc jutott arra a sorsra, amely az óriási zsarnokbirodalomhoz csatlakozó kis országok közül már többet elért.
Oroszország legtermészetesebb és kötelességszerű terjeszkedési utjának találta a Balkán felé vezető utat. A balkáni kis országoknak protektorává nevezte ki magát, azzal a jogcimmel, hogy a legnagyobb szláv birodalomnak védeni kell a kisebb szláv országokat. Szerbia, Montenegró, Bulgária és részben Románia is elfogadta ezt a védnökséget, akkor, amikor még a kis országok műveltsége és fejlettsége alacsonyabb fokon állott.
Az első nagyobb balkáni katasztrófa. Törökország veresége után azonban kiderült a bolgárok előtt, hogy Oroszországnak korántsem célja az erős balkáni államok megteremtése, hanem az egész Balkánt kezében tartva. Konstantinápolyt óhajtja megszerezni az önzetlen protektor. Bulgária hamar kigyógyult az oroszimádásból, a többi államok azonban már annyira lekötötték magukat. Szerbiát oly mértékben ragadta el vak nagyravágyása, hogy nem szabadulhatott. A végzet utol is érte mindazokat az országokat, amelyek az orosz birodalomhoz kötötték magukat. Szerbiát eltörölték a föld szinéről. Montenegró térdenállva könyörgött békéért, és most e két választás előtt áll Románia is. Románia veresége tehát ujabb veresége és szégyene Oroszországnak is. Ezuttal azonban nemcsak diplomáciai vereségről van szó, és nem tisztán presztizsbeli veszteség érte Oroszországot. Az ántánt egész tábora fájdalmasan érzi, hogy milyen sulyos csapást kell elviselnie és milyesn kiköszörülhetetlen csorbát ejtett Mackensen kardja mindnyájuk érdekén.
A francia és angol lapok teljes zavarban vannak a tragikus gyorsasággal kialakult helyzettel szemben.
A katonai szakértők nagyképűen csodálkoznak az orosz-román hadsereg katasztrófális visszavonulásán. Az angol politikusok Oroszországot átkozzák, mert flottájával nem védte meg Konstanzát és általában nem igyekezett minden erejével megtartani a dobrudzsai védővonalat. Egyszóval a katasztrófák utáni t |