|
A koborlás lélektana
Tudósok állitják, hogy a kóborlás az elme bizonyos betegségének a jele; a kóborló emberek tehát tulajdonképpen nem normális eszüek. Ugyancsak rokonbaj ezzel a koldulásra való hajlam. Mendel tanár Berlinben nyolcvanöt kóborló koldust figyelt meg; ezek közül hat őrült volt, öt hülye, nyolc epileptikus és ötvenkettő korlátolt elmeállapotu. Bontoffer Breslau koldusait tanulmányozta; ugy találta, hogy hetven százalékuk a katonai szolgálatra alkalmatlan volt.
Azt is megfigyelte, hogy az esetek ötven százalékában a szülők is öröklött elmebeli fogyatékosságban szenvedtek. A megfigyelt emberek egyharmadrésze vele született általános gyöngeségben szenvedett, mig a szerzett elmebaj, legtöbbnyire a paralizis, mintegy hat százalékra szoritkozik.
Az a jelenség, hogy az emberek oly nagy része alkalmatlan volt a katonai szolgálatra és hogy velük született gyöngeségben szenvedtek, arra mutat, hogy ezek nem a külső környezet hatása alatt lettek satnyák és a társadalomra nézve hasznavehetetlen egyének, hanem már olyanoknak születtek. Hires szociológusok: Florian, Cavaglieri, Bonger stb. azt állitják, hogy a kóborlás lélektanjának a legtipikusabb jellemvonása a figyelem és az akarat teljes hiánya, párosulva a testi munkától való irtózattal. Ez az oka annak, hogy a nemes emberbarátok minden abbeli igyekezete, hogy a koldusokat és kóborcigányokat rendszeres munkára szoktassák, eddigelé hajótörést szenvedett.
Párisban például a munkaközvetitő intézet adatai szerint 480 koldust hivtak négy frank napszám mellett munkába: 312 elfogadta az ajánlatot, de csak 174-en álltak munkába; ezek közül 54-en fél napi munka után két frankot előre kikértek ebédre, de egy se tért vissza közülök; 68-an végigdolgozták a napot, de mikor megkapták a négy frankot, valamennyi odább állt; 31-en két napig győzték a munkát, mig a rendszeres, tartós munkát 174 közül mindössze 18 szokta meg. Az elmult télen egyetlen egy párisi elhelyező intézet naponta átlag 700 foglalkozás nélküli egyént látott el élelemmel és szállással. |