Repülőgép-szerencsétlenség

A tarcsai fürdőtelepen különös szerencsétlenség történt a napokban. Egy fölszálló repülőgép elgázolta Szmrecsányi István vezérőrnagyot, a ki egyike volt legkiválóbb tábornokainknak. Délután három óra felé három repülő jelent meg Tarcsa fölött és a fürdőn túl, a sóshegyi majornál megint fölszállani készültek.

A látványosságra összecsődült a fürdő közönsége és ugyanakkor sétált arra Szmrecsányi tábornok, feleségével, Batthyány Mária grófnővel. A repülők kérték a közönséget, hogy menjen távolabb, mert a fölszállásnál baj történhet. A közönség persze nem engedelmeskedett.

Két repülőgép simán emelkedett a levegőbe, a harmadik azonban hosszan libegett közvetlen a mező fölött. Az utban álló emberek közül többen úgy kerülték el a veszedelmet, hogy hasra vágódtak. Szmrecsányi azonban a rövidlátása miatt nem vett észre semmit. Néhány másodperczczel később a repülőgép földhöz vágta a tábornokot. A baloldali bordáit bezúzta, a balkezét összeroncsolta és a fejét több helyen beszakította. A tábornok rögtön meghalt. A tábornok feleségét jelentéktelen horzsolások érték.

Szmrecsányi István szolgálaton kivüli vezérőrnagy volt és valóságos belső titkos tanácsos. Kilencz évvel ezelőtt József királyi herczeg főudvarmestere lett és ebben a minőségben két évig szolgált.