I. Ferenc József

Három világrészben népek haláltáncát kisérő pokoli ágyudörgés mellett helyezik örök nyugalomra az agg békefejedelmet. Mert I. Ferenc József bölcs, lovagias, kötelességtudó, de mindenek felett békeszerető uralkodó vala. Ennek hirdették s ennek tisztelték az entente népek is, amig csak őrületes elhatározással kezében nem nyomták a védekezés kardját.

A Habsburg-i aggastyán kezéből kihullott a kard, mielőtt a világtragédia befejeződött volna s az ország trónja, a kettős birodalom védelméről való gondoskodás a király családnak az örökösödési törvény szerint az elhunythoz legközelebb álló tagjára szállt. Légy üdvözölve ifju levente, dicső magyar király!

A magyar nemzet, midőn hódolattal és reménységgel tekint fel a fiatal királyhoz, szíve mélyében megrendülve bucsuzik attól a habsburgi sarjadéktól, ki évszázados mulasztásokat megértve, a magyar nemzettel való egyetértésben kereste a dinasztia és a kettős monarkia hatalmi biztosítékait.
Mult emlékei, jelen örömei s a jövő reménységei füződnek annak históriai alakjához, aki helyreállította a magyar alkotmányt, s aki oly csodás hatással volt az uj Magyarország gazdasági és kulturális fellendülésére. Ennek a korszakokat összekötő s korszakokat elválasztó fejedelemnek az élete s uralkodása a világhistória egyik legizgatóbb, legtanulságosabb fejezete.

Az 1830-iki forradalmi évben született s az 1848-iki párisi forradalmi sietette trónrajutását. E két forradalom világmegváltást hirdető jelszavai és az entetne által előkészített világfelfordulás azok a históriahatárok. melyek között elhunyt királyunknak tapasztalatokban, csalódásokban és szenvedésekben oly gazdag élete lefolyt.

Hatalmas egyéniség és igazi uralkodó volt.

Egyetlen fiának, a trón várományosának tragikus halála, a szentek sorába iktatandó Erzsébet királyné gyászos végzete. Ferenc Ferdinánd főherceg és a királyi család számos más tagjának népek szivét megrendítő katasztrófái a legacélosabb akaratot megtörte, a legerősebb idegzeten feldulta s a legkeményebb szivet is megrendítette volna, de ő a sorscsapások ellenére nem tántorodott meg soha egy pillanatra sem.

Tomboló viharok közepette helytállva az uralkodás magasztos voltából folyó kötelességérzettel mindenkor helyreállította lelkének ingadozó egyensulyát.

Legnagyobb lelki tusáit maga küzdötte végig. Nem kérte s csak ritkán követte a mások tanácsát s még a legfontosabb állami ügyekben is rendszerint nemcsak formailag, de érdemileg is a döntő szó az övé volt.